Lélekregék

Valahogy múltba vágyat ébreszt az ősz,
elevenedve járnak-kelnek bennem
az emlékek. Sok ház füstösen hortyog,
a falu bőre ködnedvesen tocsog,
mamám apró lépteit látja szemem,
kendőjén ragyog ezer nyirkosságpötty.

Hozzánk siet, éltesen is mily fürge,
apám és bátyám tűzrevalót hasít
együtt, az udvaron. Hallom hangjaik
összezöngő tónusát, nekem angyali
dallam. Majd lassan alkonyszínbe alszik
az Ég, fénypilláira szürkék csüngnek,

és a konyhaablak felém leheli 
krumplisütés illatát...Anyácskám most
vacsorát készít, fasírt nyálfuttató
sercenése szuszog rám...Árnyhullató
az éj, mindent olajsötétjükbe mos,
a szélzamatot csípősen elkeni

arcomon és számon. Rajnyi töklámpás
a csillagvilágolás, gyönyörködöm
láng és mézga aranyukban, ahogy szét
pislákolják november hidegségét.
Az asztalhoz ülés finom örömködmön,
anyu tekintetén mélyült csöndpárnák,

észreveszem az idő közelgő derét...
Átölelem. Piheroppanós hajnal
teríti hóciháját az utcára,
fejem hajtom szülői vállsubára,
s a felhőráncos, vén-sárga Nappal,
sóhajtva fogom e pillanat tiszta kezét.