Korán

Csak ritkán szöszpuhák a szélhangzások,
korán ébrednek az idei derek,
a hajnalt megszórja üvegcsillogásuk.

 

Korán megérkeznek az éjfagyások,
a porcelánosan fénylődő jegek,
a parkok hullva vesztík színpompájuk.

 

Tiszta tekintetét korán ránk nyitotta
a hideg, csillagpettyű szembogarán
kabát alá borzongott léptek mesélnek.

 

Árnyak zacca ül az estek kilottyant
kávéján, és az esti csend poharán
zivatarcseppek hangjai zenélnek.

 

Korán elsóhajtódnak a holnapért
fohászok a hontalanság szájáról,
egy menedéknyi kis melegségért,

 

hogy ne váljon belőlük múlt-toldalék.
A tél levette az őszt a lábáról,
s mi ízleljük mit kapott szerelméért.