Papírfecskék

Bábellé épült a hatalom háza,

hazugságok kőfala veszi körül,

nyájasan vigyorog örök éh-szája,

míg létünk morzsa-kevésnek is örül.

Pandúr módján fosztogatja otthonunk,

sírásója a hazabecsületnek,

meddig tűrsz még ember? Hová oszoljunk

szélesedő nincs-téren, csend-süketen?

Munkád gyümölcsét magáénak szedi,

takarékosságod kertjében is ő

arat már! Tisztességed gőggel lesi,

pedig sajátja rég porszemekre dőlt.

Meddig tűrsz, s leszel láncos-jobbágya?

Meddig tűröd, hogy hízzon pénz-tokája?

Meddig tűröd, hogy gyermekedtől vegye

el azt, mit vér-izzadásod megteremt?

Lassan oxigénünk is ár-bélyegzett,

míg belőlünk isszák a jólét borát!

Maszkjaikon már égnek a vész-jelek,

de még ülik a kapzsiság-lovát.

Törtetésük holnapunk torkát fojtja,

szűkösségünknek ízét sem kóstolnák!

Bár látják, ahogy szegénységünk boltja

rabló markuktól üresedik tovább...

Hát meddig tűrsz még, könnyet hunyt szemedbe

rejtve? A terhek zsákját meddig viszed

tört válladon? Lásd, önkénye lelketlen,

utolsó dobbanásig hajtja szíved!