Papírfecskék

Gyász
Steel•  2017. március 7. 08:33

Csak egy gyertyalobbanásnyit

Alkonyodik az idő, a pillanat,
olyan hirtelen hasadva gyászba,
ahogy hajnalködök fénybe illannak.
Roncsok között ifjúságok álma,
vérárnyék tapad a döbbenetre,
mig gyermekéhez hal a szülősziv,
neki ráfagy sorsa a könnyderekre.
Mennyi lélek, ki csillagnak öltözik
most, temetők vállára száll, mint a galamb,
s helyet foglal angyalok Olümposzán.
Lesznek szellő és mag, hozva az új tavaszt,
és itt ma a világ egy imára megáll.
Gyúlnak a fájdalom-mécsek, szerte. Mind
a sok életért, mely emlékké pihen meg,
összeérnek a kezek, csak egy csöndnyit,
s a gyertyalobbanásban Isten is letérdel.


( a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére )

Steel•  2017. február 10. 13:31

Fény-idők alkonyatán

 

Emlékszem a régi őszökre. Halkan
olvasták az esőkrónikát, közben
a csend úgy nyílt szobámban, mint a hóvirág.

 

Anyám szívverése enyémen volt paplan,
s egymást gondozva nőttünk a földben,
míg köröttünk gyomtermő lett a világ.

 

A dombok löttyent kis mokkafoltok
voltak, és október csak egy gyertyasugár
a pirkadat lebbenő csipke-álmán.

 

Akkor szívére szakadtak mind a gondok,
s Ő már nem bírta állni sorsuk súlyát...
Talán az élet is korbács volt már hátán.

 

Akkor csillagpárkák hajoltak le hozzá.
Isten leemelte válláról a sok
golgotát, és homlokára csókolta

 

az alkonyok nyugalmát. Azon az órán
a fényidőkből nekem csak viaszok
maradtak itt. Szépeik ellobogtak,

 

mialatt Anyám tenyerükre vették
a felhők, és a messze távozó fecskék.
Bár mosolya mécses bennem a könnyeken,

 

de az Ő naplementéje Krisztus pecsét
lett...elmém őrzi hófehér kis kezét,
ahogy aludt, mig én a halált öleltem meg.

Steel•  2015. december 3. 20:53

Csend-ballagó

Fagyharmatot szitál december.

Lagúnavizként hullámzik szét

az est. Lusta miákként elhever,

mégcsak föl sem sustorog a szél.

Holdfénypilléket szór az égtávol,

jégkavicson koppan most vállalt

magányom, és belőlem kivámol

mindent a kitekintgető bánat...

Ünnep jő. Csöndem remegő mécs-sugár,

úgy jár szivkoldusként a gyászutcán.




Steel•  2015. november 2. 11:32

Pribék



Olyan szederjes az este,
kis mustármagok mind
a falevelek.
Feketül a fények teste,
könnybluest írnak itt
a szélhangjegyek...
Emlékek vérpadján
állok,
hideg a mécses-sugár 
a hanton
- halálfájdalmat fázok -
mint dallam a lanton,
ahogy a húr lelke
megszakad.
Érzem, ott vagyok
Veled a föld alatt,
Anyám.
Szívgyengülve sírom
búcsútlanságunk izét...
Ez a gyász nekem
szenteletlen koporsóm,
a pribék.

Steel•  2015. október 1. 19:31

Ma fáj...




Ma fáj az ősz,  gyertyaszál-gyúlása fent

sok gyönge napkelte-sugárnak, és a csönd,

mely oly hideg, néma-szenvtelen, mint a föld,

miben emlékporrá váltál ott lent,

a hant alatt, Anyám. Ma fáj az estek

múltba hűlt anyaillata, a meleg,

mellyel az otthonérzés szíven lehelt...

Ma úgy fájnak bennem az értésrendek,

a napok nélküled-igazait alig

bírom gyermekvállal az úton vinni...

Ma fáj, hogy elég kell legyen azt hinni,

elérek még a találkozáspartig,

Hozzád, egyszer. Ma fáj, hogy perccé múltál,

amit az idő hullámverése mosna 

el, torkomat könnygócokkal fojtva,

hogy a felnőtt mellől fényképre fakultál.