Papírfecskék

Egyéb

Steel• 2013. május 17. 07:30

Esti impresszió

Vörösborral töltött kristálypohár ma
az alkony, kortyonként issza ki színét
a horizont, majd telt bíború ízét
szétlehelve rózsás pírfoltokat hagy.

Üvegszépsége fénypontokká csillan,
mely csillagként az Ég abroszán megül,
mikor az éj szomjasan közel illan.

Pirossága mezők arcára vetül,
mintha szirmot tárna ezernyi pipacs,
de lám, halványulón hullni szenderül...

A sötétség fekete Orchidea,
mellette a Hold egy sárga liliom,
és bár köröttük az árnyék milliom,
az idő csendkiáltása is elhal.

15 hozzászólás

Egyéb

Steel• 2013. április 29. 07:31

Áprilisi szépek

Vászon talpú szél oson a fák alatt,

fűhajtások ifjú arcára csókol,

majd mezők illatdombjaira szalad.

Kacér a Nap, most pőreségnek hódol,

tojáshabfelhőkre kúszva elpihen,

fényrózsákat ültet Ég és föld között,

tűzcsipkét lebbent tuliíveken.

Nárciszderű ragyog a barkák között,

aranyesők színét tükrözi vissza,

míg virággyermekeit szüli a rét,

és az élet gyönyörét estharmattá sírja.

25 hozzászólás

Egyéb

Steel• 2013. április 25. 07:09

Mézszín szemmel pillant még a reggel,
tavikék Égre lassún parázslik fel
bágyadt pírsugár, hajnali színlepel,
harmatkönnytől csillogó barkákra lel...

Foszlányokra tépett vatták a felhők,
széleiken csipkeként lebben a fény,
míg kézmelegétől ébrednek a mezők.
Sziromszívek dobbannak, a tavasz él,

virághajában aranyfátyol a Nap,
táncos fuvallat esti sétákra kér.
A sötétség vázája Hold-nárciszt kap,
csillagtulipánok szépségével felér,

mikor a kozmoszkertben világra nyílnak.
Nem ül sírnémaság az álomcsenden,
madárhang az éj, és kikeletillat,
pillangó-Ámor is lélek-közel reppen.

18 hozzászólás

Egyéb

Steel• 2013. április 25. 07:04

Csendesedő

Lassul a világ lélegzete. Fáradt,
mézarany falevelek a napsugarak,
az est leheletén lágyan lehullanak.
Az Ég lázpiros arccal aludni bágyad,
lámpapillájuk behunyják az ablakok,
csillagkaticák fénypöttyeit számolja
a rét...Eltűnt az utolsó píráfonya
is, lerázták magukról a felhőbokrok,
helyettük fekete opálokat csillant
az éj, és ezüst pénzből veret Holdat.
Halkan suhan a földeken a szélfogat,
s a sorsvágyakról álompennák írnak.
Némulnak a léleklármák, az elme
teste is beleernyed az ágypuha csendbe,
míg a hajnal nem hívja katonarendbe
újra, a tegnap harcain átemelve.

16 hozzászólás