Illanások

Hőbalkonra halnak hajnali harmatok,
vándorsólyom-szél röptézi a tájat,
sóhajok szállnak, mint tépett szalagok.
Nap- lehelet éleszt megannyi árnyat 
a halovány, méz-Dália reggelen,
percek porszeme tűnik a vagyokkal,
barázdákat gyűjt magába tenyerem. 
Néha elmélkedem bölcs csönd-papokkal, 
míg lábnyomot próbálok hagyni az időn.
Sebek forradnak váratlan múlt-résszé,
bóklász-kíváncsisággal lépek, midőn
az élet elém tesz egy lehetőség-csészét.
Leülök a most-esély asztalához,
a mából kirakóssá vált a jövő,
talán itt a térkép sorsom tavaszához,
de a pillanat az enyészethez növő...
Füst szerű jelen-valóságban állok,
tétovaság keresi a biztos útját,
s míg a látás teljességére várok
vállamra veszem a késő lett súlyát.