Időbe veszve

Nézem a jelen tárlatát. Mintha nem
is lenne más e kor, csak útletérés,
hisz célja többnyire az új-elérés.
Belenyirkosul a tisztán látó szem,

mennyi kincs maradt ott, az időtúlon,
amit hajdani századok méhe szült
nekünk. Jézus, mikor golgotát feszült,
s hagyta, hogy vére jövőnkért hulljon,

nem ilyen világ teremtését hitte
bennünk. De a változás, mint széljárás,
a ránk maradt tanokat messze vitte,

néha úgy tűnik, hogy a rég sem más,
csak anomália, melyet a szív priccse
őriz, akár rab a szabadság álmát.

Hol vannak húsvétok, böjtök valói?
Betlehemezés szent arcú ünnepe?
Most a díszmutatás szakadt ülepe
mind, kitaposott, és avítt padlói

a tiszteletnek. Eróziója lettünk
múltnak, hagyománynak, csupán iskolák
elevenítik még életté e sok kópiát,
mi üres modernizálással eltűnt.