Hajnalig

Gyengül a fény, némán szürkületté rogy,
miközben összedideregnek a fák,
s az utolsó sugár csillaggá fogy,
bent érintéseink egymást kutatják.

Vágyad őslángján viaszként olvadok,
hevületig izzasz, csók-kutadba fúl
sóhajom, atomjaimra robbanok,
míg parázzsá szelídülsz s újra gyúlsz

bennem. Homály kapaszkodik az Égre,
tűzvészünk lobogássá csendesül már,
hóhullás ölel ragyogást a jégre,
forró lett a tél szíve, tovább nem vár.

És amíg a Nap álmos hajnalt lehel,
az évszak szerelmet él veled s velem.