Hadd legyek!

Gézfehér a magamra maradtam
csendje, minden szívsajgásom néma
pantomim. Bizalom-romok alattam,
sírnék, de szemem is fájdalomtól béna,

csak bámul pilla-rezzenetlen a fosztott
jelenbe...Már csak eloldani vágyom
az elvárások kötelét, mit osztott
nekem az ember-lét, csupa lidérc-álom.

Hadd legyek felleg egek végtelenjén!
Hadd legyek fecske egy nyári hajnalon,
dalolón ülve pír-veretes peremén!
Hadd legyek motozó fény az ablakon,

fáklya, mely magány-sötétben meglátást
gyújt! Hadd legyek sólyom hegyek magasán!
Hadd szálljam át a földi idők árnyát!
Hadd legyek mező májusok tavaszán!

Virágot ringató, önfeledt gyermek,
újjászületett pillanat a természet
arcán. Világ, kérlek, szabad hadd legyek!
Körforgás, fogadd sejtjeidbe testvéred!