Gyertyaévek

 

Steel•  2014. szeptember 30. 13:41

Születünk, mert lángra lobbant mindőnket

egyetlen sóhaj, mi szerelemtől szép,

majd viaszlétünk elfogy az időnek


asztalán. Hevülünk a pillanatok

tavaszán, miközben bennünk az élet

lényege lassan tisztul, mint pirkadatok

szemére a fény...Gyertyáink az évek,


néha maguk fakósága alá gyűrnek,

és óvatlan valónkban biz meglehet,

hogy lélekmosolyaink füstté tűnnek,


légzésnyi percként emlékké reppennek.

Hamvadunk, csak a szívparázs izzik még,

túl a koron, mert ahol majd kikötnek

a sorshajók, ott  tűz örökké ég.




(x) Könyvek 27% kedvezménnyel és az ország 50 pontján INGYENES átvételi lehetőséggel!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Steel2014. október 8. 10:27

@Ametist: Köszönöm! :)

Steel2014. október 8. 10:27

@mystynekatika: Kata, ölellek én is, és köszönöm!

Steel2014. október 8. 10:27

@pauleve55: Köszönöm Éva!

Steel2014. október 8. 10:27

@petruchio: Imre, lehet...míg oda nem érünk, nem tudhatjuk. Köszi, hogy olvastál. :)

Ametist2014. október 1. 08:10

örökké bizony... szép versedhez gratulálok!

mystynekatika2014. szeptember 30. 23:08

Szemléletes, kifejező és
gyönyörködtető kép és
gondolatsor!
Ölellek!
Kata

pauleve552014. szeptember 30. 20:55

Szépséges...

petruchio2014. szeptember 30. 14:02

" lélekmosolyaink füstté tűnnek"
s a fények, színek kihunynak,
talán harangok zengenek,
de lehet, csak a csönd ad
keretet a halálnak.