Folyam-lét

Fölöttem már a csillag-alkonyat,
gyertyalángszirmú, szűrt fényderengés,
körül akvarellszínek alkotnak,
fuvallatnyi a perc, fűnesz-remegés.
Kislány részem gésa-álmait nézem,
valahol ott vannak a kis híd alatt,
néhány foszló tajtékcsipkeségben,
mit kék-fehéren a hullámok varrnak
itt, hol falum köldökcsakrájában
a remény verőereként csobog még
a csöpp patak. Holdsugárparázslásban,
amit rá lehel az árnyékarcú Ég,
s olykor, mint ma, szentjánosbogárként
szálldosnak nekem a pillanat köré.
Talán nem lehetek soha Napként,
és az idő univerzuma fölé
nem enged ami bennem rég halott,
de a szívkavics minden sebe tiszta,
- velük egy, magam látva így vagyok,
parttalan is az életből egy csepp tinta.