Februári békesség

Künn a kert akár a gyermeklélek,
bárányfehér és szeplőtelen.
A Nap egy utolsó fénykacajt gyöngyöz
a tájra, mielőtt lehunyja szemét,
magzattá gömbölyül dombok ölében,
majd elszendereg a láthatár mögött.


Apró csillagtenyerek simogatják
puha szálú aranyvessző-haját,
és a pára dunnapihéi betakarják,
majd egy cinkeszívhang súgja altatóját.
Hold-anyó megcsókolja szelíd angyalarcát,
míg ő álmodja szellők szabadságát.


A tél harmatsóhaja ablakomra száll,
kicsiny fagybibék nyílnak elém nyomán,
gyönyörködöm február hópihepitypangját,
miközben a perc is szeppenőn megáll,
és a csönd Anyám illataként ül a szobán,
- ne is tudjam fájni azt a belső magányt.