Estig kép

Áhítat a korai hűs illata,

és a pázsiton szódavízként pezseg

a harmat, míg reggelt szül a pillanat...

A pozsga-Nap magából pirulást remeg,

majd kicsurran méze álmoskás égi

óceánkékbe, és habosra púderez

pár pamacsra szakadt felleget. Érik

a dél, az útporzás, mint a szú, serceg,

hevesen dobog a nyár szíve most, úgy

leheli a tájra saját belső tüzét.

Aztán a fényhalál alkonyulást gyújt,

megmutatva a múlandóság tükrét,

miközben eljő a csillagteremtés,

és újra születik a lét az est cseppjén.