Építünk

Parázs-sugaras reggel nézlek, még
hajózol az álmok folyóján, 
te nem látod, mint íriszed, az Ég
éppoly búzavirág. A koromlás
foszlányai rég a Napba tűntek,
szívszemem együtt-házunkra réved.
Ablakai fényből készültek,
mit csillognak a tekintet-szépek,
pillantásfonódások tüzéből.
Szeretet-ölelésből a falak,
örömtől kigyúlt arcunk tükréből.
Kertünk is van, és már nincs múlt-salak,
amely hajtásaink eltakarná.
Nem szavakkal vetett a mi ágyunk,
érzés-selymek hímezték paplanát,
és hit mívesítette vágyunk.
Látás-szobánk bizalomtól tiszta,
tele belőlünk festett érintéssel,
vászna szerelemszíneink beitta,
freskót faragtunk simítás-kézzel.
Most a holnapok útját építjük
 világunk bizonyosság-kövéből,
a percekkel már éveket építünk,
nem hátrálunk meg néhány töréstől.