Éj idején

Kifeszíti vásznát a naplemente,
zsálya és szegfű színt fest az Ég-térre,
rúzspírt mázol a csend arany fényére,
borvörösét foltokká cseppentve.

A világosság csupán sóhaj-foszlány,
mák-fekete szemét kinyitja az éj,
fülledt Sohó-iban pőrén jár a szél,
s szentjánosbogár-csillagok szórják

nyári álmok elröppenő sugarát.
Csókok ringatják a vágyak tutaját,
míg a tört szívek a magányt tikkadják.

Holdgyufa lobban, mézsárgán derengi
az alvó Nap tüzét, majd szét leheli
a harmattal érkező hajnal illatát.