Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Deresedőn
Steel• 2012. január 20. 06:57
Fehéredik lassan napjaim haja,
látom, amint meg-megcsillan szálain
az idő mákszíne, s létem arca
is gyűjti már a sors szarkalábait.
Fiók-üres éjszakák, betért magány
perceim küszöbén, könnykoszos párnán
lélekgyertyám virrasztást gyújt, míg sajnált
valóság illanna az álmok szárnyán.
Sajgón messzi lett szívem zsenge kori
lobogása, hisz petróleum-öreg
tűzzel ég csupán, hitviasza folyik
történelmem asztalán. Ma láz-gyönge
sóhajtestem, lélegzetenként kopik,
magába fal e világ vészlő köde.
Steel2012. január 22. 16:57
Köszönöm Pera.
:) Igen Summer, akkor jön, reméljük. :)
Köszönöm Black.
Black2012. január 20. 12:00
elvont és szép egyszerre tetszik grat black
Törölt tag2012. január 20. 10:54
Törölt hozzászólás.
Pera762012. január 20. 07:27
Gondolkodom, mi teszi verseid olyan szépekké, hogy olvasás után megmaradnak...valahol benn, a lélekben.
Mert onnan is születtek, tisztán, szépen, gyöngyös-csobogósan.
Grt.