Bezárultan

Szél-kószán járom hajdanunk rónáit,

mennydörgés-hangos bennem a fájdalom,

látva hervadásunk kínlassú óráit.

A könnyek súlyát is egyre fáradom,

míg csókod ma-íze keserül nyelvemen,

sírhant-szótlan délibábszavaid hallgatom.

Ölelésfalaink szépsége lepergett,

s tőled-távolodásom már nem tagadom.

Csillagverítékes éjen gyűröm a hiány

párnáját, álmatlan fogadom magamba

a csendet, mely hozzád már sóhajt sem kiált.

Megfeneklett a mi hitvitorlás hajója,

létemre pólyázom a magány kötszerét,

szerelmed hótisztaságában csalódva

eldobom a remény talmi-fény gyöngyszemét.

Szívritmusomból sarjadt liliom-vágyaim

a hamvadás útjára engedem, hiszen

eloltattak egymásért lobogó lángjaink,

bezárt lélekszobámból elvittél mindent.