Apámhoz

Korosodik már a fény, ködbe őszül

a délután búcsúján, a havas szél

kócfátylat aggat hajamba, míg körül

fog s szemhorizontomra száll az éj.

Szívem ablakán könnyek jégvirága,

gyermek-múltamban keresem sosem volt

apa-léted, nem vagy ott, mégis látlak,

veled-emlékem örök vándor lélek-Hold.

Télharmat hull bánat-csípte arcomra,

még visszavárlak, hiszen szeretlek,

akkor is, ha sorsomban csak halott vagy.

Kettőnk volt-napjai sosem nevetnek

bennem, rádgondolásom csak fájdalom,

fázom, csupán hiány-utad járhatom.