Akkor is

Gondolat-pitypangokat szórok a csenddel,
míg eszmecserézek a nagy világrenddel.
Kifordult miliő, köröttem is gyommá nő,
de sár-szavak alatt is, a hát legyen sziklakő,
mert szállni, szállni kell, hogy lássam igenis
a fények paradicsommadarát innen is,
hol a jellemek árnyékhidege közel
oson...Az Isten szívmagházában ölel,
tudom, az, hogy ember emberen taposva
bírja csak az önmagából üres napokat,
a teremtésen már réges rég rést talált,
s egyre több gyermekül igaz kap halált.
A jó itt már kenyérmorzsa, mint a felhő,
mégis, az a lélegzés, mit hajnali mező
lehel szét, akkor is kell a bentben, hogy éljek,
hogy szárnya maradhassak tinta s papír-égnek.