Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
A Konyha
Steel 2015. szeptember 7. 20:17
Meglibben a hajnali mákony, a Nap
enyhet adó tavaszlobogása most
letörli fentről a csillagpacákat,
és elfúj megannyi sötét árnykoszt.
A kislánynak ki voltam, vagyok, könnyek
csipkepárája terül arcára csöndben,
míg szívére lehelnek emlékillatok.
Érzem a konyha Anya-melegségét,
a tűzhely lángja mind szorgalmadtól lobog,
már nem is látom időmesszeségét
a múltnak...Frissek nekem a kalácsdombok,
pogácsák nyelvemre simuló sóhaja,
s ahogy otthonizként részemmé porlanak.
A pörköltrotyogás bennem tiszta szó,
s minden, amit kis kuktaként kaphattam
Tőled, míg a gondoskodás ösztönét
lélekasztalomra tetted. Ma, magamban
lelem mozdulataid női örökét,
Kata-szelet szájra szaladt mosolyában
nézve, velem sütöttél a mostórákban,
miközben lényed lényemben parázslott.
Együtt vagyunk itt is, a húsleves fölött,
melynek aranya tiszta fény a régből,
nyár az Életből haláltények között,
kiemelve a hiány hidegéből.
Steel2015. október 4. 16:06
Köszönöm az olvasást és a gondolatokat lányok!
Molnar-Jolan2015. szeptember 8. 11:19
"pogácsák nyelvemre simuló sóhaja,
s ahogy otthonizként részemmé porlanak.
A pörköltrotyogás bennem tiszta szó..."
Annyira otthonos, meghitt. (az első két vsz nekem picit "túl", de úgyis tudod) :)
Rozella2015. szeptember 8. 06:35
Nagyon szép, megérintő. Anya -illata van!