A kőbevésett

Alkonyerek ontják pírló vérüket.
Szívbe verődő érzés a csend. Fényharmat
és páraereszték. A kint és a bent halkabb.
Villanypóznák lámpafején jégsüveg,

a táj télakvarellje finom márvány...
Benne biblia-írott most minden csepp-perc,
mely örök-érvénnyé teszi az egyszert.
Fátumként éltek lélegzetem ágán,

előhang vagytok holnapomnak sorsán,
tiszta látás a botorkálás botján,
epigrammámat őrző két pergamen.

Bevésődés, szeretet-testamentum.
S ha majd a halál iszik velem pertut,
és az idő fejfája alá lefekszem,

Bennetek itt maradok, két szép gyermekem,
mint Isten igéjéből az a szerelem,
melyet csak anyaság-történelem írhat,
s mit megtart kőtenyérbe hullt lélekvisszhang.