A Ház egykor és ma

Steel•  2012. március 5. 08:56

Mint gőzhajó, a hajnal úgy füstöli

ködét, míg a nap-indulást tűköli

 

megannyi autúbusz-moraj. Réve

tekintetként járom hétköznap-utam,

vállamon a szokások, muszáj-kéve,

az élet ma csupán túlélés-futam.

 

Szívverés-léptem csöndidőkbe vezet,

hol szélmagány virraszt a múlttól poros

utcán, és a ma mégis megértés-kezet

nyújt, bár e sors-telek könnyektől romos.

 

Lélekházam régi képiet látom most,

a szeretet kandallója fűti át

a falakat, mindössze pár függönyrost

melyen szálnyi rongyot tépett a hiány...

 

De még nem voltak igaz szakadások,

az anyai biztonság befoltozott

mindent...Nem voltak érzés-hasadások,

a valóság alig-égőn ostorzott...

 

 

Színektől szép volt a percek festménye,

összetartozás ülte körül a család

asztalát, egymásban voltunk remények...

A jelen kisírt szemmel nézi galád

 

munkáját a törvényszerű enyészetnek...

Üres lett az együtt-vagyunk tűzhelye,

a máshogy lesz kenyere penész lepte,

hisz létünk bútorainak hűlt helye...

 

Hát lesimítom a halál fehér ágyát,

s bezárom a síró gyermek házát.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!