csillagpor

nebula•  2022. április 4. 00:46

Gyász vagyok

mesélek a magánynak

mesélek az anyámnak

az anyámban lévő magánynak

a magányban élő anyámnak

hát ki a halálnak is mesélek én?

nebula•  2021. október 2. 00:10

Holdherceg és Csillaglány

Nyári égnek forró vágya

Lomhán olvad a szikkadt határra

Szomjazó poros út mellett

Cserepesre száradt patak medre

Mélyében mélán csordogál

A fülledt ciripelő bánat

Mi lassan telíti mély sóhaját

A bágyadt aszott tájnak


S ott büszke tölgyfa helyén

Elhagyott sírhantként

Korhadt tuskó tétlenkedve remél

Nyöszörgő forróságban 

Izzadja rothadó dallamát

Meséli egykoron magasztost a zöld

A szikár igaz hajnalát

 

Meséje szól egy fiúról egy lányról

Kik éveken át körben tölgyfa lombján táncolt

Öles ágain tanultak meg mászni

Az ő öreg odvában menedéket találni

Ha Isten haragja csapott le a tájra

S ha jött eső őket lombjaiba zárta

Szemet égető forróság elől ő volt

Szemet takaró lágy puha árnylengő


Élvezettel vájta verőfényesség korongjába légies gyökerét

Éveken át edzte vég nélküli tűzben áldott termését

Élvezte kérges karjai közt lágy szellő hogy komponál

Csilingelő levelein csengő szerelmes áriát

Ezért volt a fa egyetlen álma

Ezért volt ő a tölgy Mária országában


Hol fényt váltja kúszva sötét bódult tér szövetén

Ott könnyező tekintetét beleszőtte mindenség setét lepelébe

Csak fájdalmas hímzés merengő tekintete leplen

Mivel kincseit untalan kereste

Lankadatlan kémlelte fényes lányát mindenség mélyén

Fáradhatatlanul kereste az ő ékes kristálylényét

Majd vágyódva találta éji herceg udvarán

s lám látta táncolni imádott fia tornácán


De egyszer vége kell legyen a táncnak

Múló forrósága színes nyári vágynak

Jeges lehelet messze fújja őket

Lehet ők többet soha el nem jőnek

Fürkésző könnyező koronás tekintet

Hiába áhítja az dédelgetett kincset

Talány hányja kérgére ónos mérgét

Belül fagyos félelem repeszti fa-szívét

Ekkor szelleme csonttá fagyott gyökerek közé menekült

Lent hol bukott angyal kárhozott lelkeken hegedült


S lásd magányába dőlt a tölgy

Rostos teste összetört

Ők keresik apjukat a fát

Túl késő ők tudják már

S csak tönk mint sírkő

Ott reájuk vár

nebula•  2021. október 2. 00:07

Ez az én hazám

Tekergő út porával

Hol ölelkezik száraz bogáncs

Ott vár rám lényével mindenem kitöltő mennyei anyám

Csípőjén ágaskodó szirtektől hasított vérző fellegek

Szemérmes dombjainál mámortól alábukó véres ég köve

Zöld hajkoronája közé piruló napsugárt fon

Szerető csalfa szél

Rezzenő levelei hegyén vörösbe nyugvó hercegi fény

Törzsi áldás után sáros bőrét ékesítik aranyló pikkelyek

Lankás combján aranykalászt borzolva

Száguldoznak pogány istenek

Angyali lehelettől szomjazó lelkén csermely fakad

Mint kereszthez szegezett meggyötört alvadó patak

Álmában bíbor folyóként mélyébe hömpölygő vágy

Majd méhéből karsztvízként tör fel

S vajúdja kéjelgés királyi harmatát

Fáradt tekintetén tükröződő

Ezernyi küzdelmes év

Ezer évnyi villongás

Ezerszer kiontott vér

Ezeréves tölgyese zengi ősök hősi dalát

Susogva súgja szívéből áldott szemfényhez

A szent fohászt

Kesergő nép fájdalmas nyöszörgése

Ostorozza sebzett heges testét

Kínjaira gyógyírt ígérve lágyan átöleli

Sóhajtó Boldogasszony éj

Vén istennő fájó szíveként dobbanó tündöklő örök világ

Ez az én anyám

Ő az én hazám

nebula•  2021. október 2. 00:03

Az öreg tölgy

Sziklaszirten ifjú titán egy tölgy

Rendületlenül áll és égbe tör

Ágai hasítják a felleget

Tartja ég koronáját ha Atlasz szendereg


Sziklaszirten állhatatos e tölgy

Fáradhatatlan áll és mélybe tör

Gyökerei örlik a köveket

Hevíti föld tüzét ha Héphaisztosz réveteg


Sziklaszirten áldozatos a tölgy

Bölcselőn áll és tudásra tör

Levelei óvják a szellemet

Korholja magvát ha az Ikaroszként lebeg


Sziklaszirten megfárad eme tölgy

Deres lombkoronája télbe tör

Törzsén vihar szaggadta mély hegek

De még most áll büszkén s Hádészon csak elmereng

nebula•  2021. október 2. 00:01

Apnoe

Nesztelen halál kuporog rám

Súlytalan tekintetétől 

Feszül recseg bordám

Alatta elcsuklik fullad egy hang 

Zihál

Némán csendben kapkod levegő után

Üveges tekintetből könnycseppem szökik

Meg-megállva kúszva tetoválást varrva

Majd üzenetét bőrömön át húsomba oldja

Csikorgó fog alól egy szürke sóhaj

Sós égett sava bénult ajkam marja

Nincs szó mi feltörné ezt a lassú néma szorítást

Hiába feszíti a tudat ütött vágott koponyám

Csak néma üvöltés marad

Dermedt mozdulatlan pillanat

És ott állunk mi hárman szótlanul

Szégyenem

Lelkem

S jómagam


Hisz őrjöngve ölelve szólítanám

Anyám te miért nem

Mert rothadó halál nyála tudatomba csöpög

Mert nyáladzó imája emlékem marva fröcsög

Törékeny békéjét rám lehelve

Vágyam kertjét gyomlálja sietve

S kitépte az utolsó virágot

Mit ő rám hagyott

Majd lassan feláll

És hogy jött úgy hagy ott

Lélegzetem bordám eleresztvén

Virágommal gyorsan illan

S elárvult görnyedt árnyékom

Pislákoló gyertyafényénél

Mélán bambán bámulom

Feszít s mint penge vág e csend

És még mindig ott állunk mi hárman csendesen

Szégyenem

Lelkem

S jómagam

(Szilárd  \\"avásott\\" kisfiad)