Soultribe blogja
infans
infans
álmaink vajon hová térnek nyugovóra
hol a lélek és hol lehetnek a csillagok
mit ér a száj, ha szólni nem tud, mégis szólna
mivégre lettem és mért vagyok, ha nem vagyok
"A társ", Viszonzás
Weöres Sándor: A társ
A társ
Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot,
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod.
Csécsei János: Viszonzás
Viszonzás
S Te párja lehetsz
annak, aki szívedet
karmolja, tépi,
hasítanak semmivé
megvadult szilánkok,
de Te mégis
tenyerébe teszed
az egész világot.
a fenevad
a fenevad
hónapok óta olvaslak
lassan lapozgatom könyved
haladok előre, majd vissza
keresgélek (itt volt, hát hol van)
pedig ott vagy az összes szóban
végtelen szalagokról hallgatlak
a csendedben bőrig ázva
felráznak alattomos álmaimból
a belém szivárgó dallamok
ott vagy bennük, igen éppen ott
örök vagy az álló időben
egy szoborba zárt végtelen
kiszáradt lélekkel figyellek
csak ülsz előttem mozdulatlan
már téged is fázlak magamban
szerintem egyszer életre kelsz
ablakot nyitsz és magadba zárva
fénnyel itatsz meg engem is
egyszer úgyis életre keltelek
és elmegyek a határig veled
mindig csak egy
mindig csak egy
legyél Te a megismételhetetlenhogy bátorság legyen, legyen félelem és adjátok nekem azt az egyetlenlépcsőfokot, amire fellépheteknem lenni nem
nem lenni nem
ha levonnám a társadalmi
konzekvenciákat vajon
egzisztenciálisan mindenek feletti
nyugvópontra kerülhetne
ez a predesztinált
szubkultúrákat olvasztótégelyként
marginális pályákra lüktető
egyetlen egy szubjektivitást
nélkülözni képtelen
apró kis életem
egy nagy lófa**t