kutak

kutak

a hídon túl nem én voltam, nem is Ő

megtisztított kövek alá zárt szavak

gyökeret eresztett belénk az idő

a folyóig érő csupasz fák alatt

örökké és soha, lenni volna jó

oda és vissza is, ütemre taszít

fagyos teleken is folyton olvadó

lélegzetnyi fájdalmat lüktet a szív

maradok, ha megyek, megyek, ha maradok

utolsó morzsákig befaltam a hajnalt

hajamba fonom a délutáni napot

várom az éjt, estébe hajló tavasszal