Soultribe blogja

Születésre omló falak

(Benned álmodom magam)

Felfogtál

a világból egy

szikrázó pillanatot:

én Neked vagyok.

Beléd-hulltam.

Mikor erőtlen ujjaim

elengedik a csillagod,

a fényedtől majd jól lakok.

Formába-öntöttél,

Bennem nyugszik a lelked.

Tested-puha érintések:

az anyagoddá lettem.

Megmerítettél:

tengereid vörös-vér-szirom

mélyén fényként gyúltam.

Az élet magamból is kibont

és testből testbe úsztat.

Elhintettél.

Fény magjaidból lettem

szív-ágyásod árva virága,

a szeretetedből keltem.

Felneveltél

magadban, egészre keverted

sebeimet sebeiddel

a bennem nyugvó fehér csendben.

Eltemettél:

örök-mély-magadba zártál,

s Benned alszom boldogan

a gyönyör-létezésed álmát.

Egymásra-ébredtünk,

s lázammal óvom törékenyen hiányod.

 Mikor felismered tajtékzó világom:

véred szívemből fröccsen a szívedbe.

Szegelt kő

éjfél

az első nap végére értél

élettelen

idegen kezek érintenek

elvehet

ha nem én vagyok más nem lehet

a szemed

magamban ülök veled

vegyül

mégis-mégis egyedül

Világtalan szemrebbenés

Újraélnélek.

Kereplő magányom riasztja

szerelmed, s űzi hajtja

megnyugvásod hatalma.

Beléd feledkeznék.

Mint mesében a gyermek

éled, s csillogó tekintete,

beteg lelkeink gyógyszere.

Megmártanálak.

Ömlőn végtelen időm lávája

buggyan, tested néma lármája,

ragaszt a világ szárnyára.

Kiolvasnálak.

Keresném a világ sarkát

benned, s megoldásod lennék.

- most lágy vizeim hajtják

életed elakadt malmát –