Soultribe blogja

legyen két gy

gonosz felhőkben reszketnek a rózsák

már készül ránk szakadni a valóság

sugarait óvja-rejti az elzárt nap

majd kibuggyan és esik-esik-felszárad

tolvajok és koldusok

a nem létben is lenni (úgy érkeztünk)

túlélő virágként fázni a télben

mikor napod világa már nem süt

és senki sem alszik - de nincs is ébren -

a szürkére zokogott szemű hold

terhe alatt botladozik az este

rád illesztek gyönyörű képeket

emlékek apró darabokra metszve

aztán hallgatjuk a dermedt éjszakát

mikor fekete szirmokat bontogat

és gerincét roppantja a csendnek

ahogy gomolyog bennünk a gondolat:

növekszünk az élet keserű tején

majd sejtekig töredezünk a fagyban

s lesz koldult szerelem és lopott remény

a helyrehozott helyrehozhatatlan

világít

valahogy mindig csak félni kell

ma már az öreg tölgy sem felel

sírokon nőnek a virágok

csak egy árva szellem kiáltott

kiáltott és suhant el velem

körbefonta rám a végtelent

tiszta és elviselhetetlen

ahogy vagyok az élet ellen

nőnek és nőnek csak – bárkinek -

talán koszorút majd készítek

szép virágokból a sírokon

azután csak úgy majd eldobom

legyen azé aki még számít

jön-jön (csak jön) és úgy világít

kilehelve

nem a soha többé - ha fáj is -

talán csak a most is soha

feneketlen örvény a táj itt

egy kivájt szemű mostoha

lehetnék még halhatatlan

minden meg nem élt hajnalig

szerelem egy szép alakban

ahol a tavasz is lakik

szó lettem odalehelve

majd a fájdalom (ami jön)

a haldoklók csupasz lelke

vérzik így a hideg kövön

kutak

a hídon túl nem én voltam, nem is Ő

megtisztított kövek alá zárt szavak

gyökeret eresztett belénk az idő

a folyóig érő csupasz fák alatt

örökké és soha, lenni volna jó

oda és vissza is, ütemre taszít

fagyos teleken is folyton olvadó

lélegzetnyi fájdalmat lüktet a szív

maradok, ha megyek, megyek, ha maradok

utolsó morzsákig befaltam a hajnalt

hajamba fonom a délutáni napot

várom az éjt, estébe hajló tavasszal