Soultribe blogja

hét nap fájdalom

belenéztem a sötét űrbe

bele a végtelen semmibe

sem mást sem magam

nem ismerhettem még ennyire

aljas-hosszú éjszakák

szűnni nem akaró igen-nem

mennyi őrült gyönyörűség

és mennyi gyötrelem van bennem

tudom, hogy másnak más fáj

nekem te fájsz olyan nagyon

ott vagy a félholt lelkemben

és ott a teleírt lapon

ez a csönd pont, mint a legmélyebb

mikor meredt rám a halál

és láttam ahogy ellobban

az utolsó szép szalmaszál

ez a csönd már az enyém is

mintha minden újra jó volna

úgy leszek ígérem megint

mintha éltetne, nem gyilkolna

érthetetlen

valahogy most belém ivódtál
valahol volt már ez a hely ma
ki lehettem és te ki voltál
s vajon miért került ránk fejfa

ahol már nem vagyok

szemeim mögé csukódnak szemeid
gondolataid felett virrasztva
ébren tartalak az éjszakának

milyen teljes is a fény halála
elporladt álmaimba rajzolt képek
és egy szivárványszín érzésfolyam

tudom neked is épp ugyanolyan
félelem marja át hited falát
hogy nesztelenül lopódzó tolvajok

elvisznek oda ahol már nem vagyok

poklaim virága 

felhasította az est az eget
alvadt vérű alkonyat alatt
torzó álmaidban álmodtam
hogy halott bölcsőbe fektettelek  

de szeretnék készen állni végre
utakat taposni magamból
erre-arra továbbállni s látni
szép világod magamban is szép-e 

akkor élek, ha a bőröm alatt is
ugyanúgy érezlek te élet
szeretném, ha körös-körül fonnál
szíven ölelnél (és kész)

egy gondolat
(és még egy)  

ajkaim húscafatok
(fognyomok magamon)
angyalok a csatornában
(bármilyen mélyre tartok)
röntgenkép világ
(átlátlak)
fűben mosolygások
(nyarak)
testnélküli szárnyak
(tépett)
grafitrajz álmok
(falakon lógtok)
égszemek
(alkonyok felett)
kávéfolt reggel
(kiömlött az éjszaka)
sötét kockák az úton
(kirakós élet)
hamutál pillanat
(egy ponton égetsz)
azután
(lehetek bárki)
borszilánkok
(csak a poharam törtem)
szívrepedések
(mégsem csak a pohár)
szivárványvázak
(eshetett volna)
üres keret
(aláírhatatlan)
nem folytatom
(talán végtelen)