gyász

gyász

 

nappalok igyekeznek az éjbe

éj az éjszakába

 

álmokat vajúdni

ahol úgy létezel, mint sehol

rajtuk kívül sehogy

 

mindentől elhajló magányban

oktalan csendé zsugorodsz

utánam érkezel, mögötted állok 

a semmi helyetti létezőben

 

a ránk nehezedő időben

törékeny pillanatokként

egyvonalban szállnak alá

a kívül rekedt életek

és lassan átvérzik

isten anyagtalan-fehér köreit

 

nincs több holnap, mi vagyunk

egy megszámolható végtelen

véges idejében újra és újra

fennmaradsz és szeretsz