Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
az ott mélye
Soultribe 2021. július 23. 14:46 olvasva: 192
az ott mélye
árnyaink szürkéje majd feketéje
elnyúlva a torlaszoló falakon túlra
azokba kapaszkodik a ház csendje
karom-mély árkokat vájva hátunkba
a fürdőből tisztátlanul szivárog
az ajtóréseken töredezve-vékonyodva
az a lágy kacagása a napnak
ami még bearanyozta az estét
pont megtelítette színekkel és fénnyel
és éppen annyi hanggal
amit elbírtak a lelkeink félben
emléke az estének a nap és annak a reggel
örökül hagyták a csillagtalan eget
hogy vajúdva tapasszon minket
a kert legridegebb vasszékére
ahol mégis van valami élet miattunk
nem mi vagyunk (a lehetnénk az)
ahogy nézünk egymásra az ismeretlen
ismerni csak egyben lehet
ha nincs az az öldöklő zaj köztünk
a kimondatlan szavak visszhangja
mint a párhuzamosan futó órák
vigyázzák a szűnni sosem akaró
bennünk fuldokló kényszereket
kiteljesedésük járhatatlan útjain
kétségbeesve koldusként kapkodnak
a torzó szörnyek - igen a kényszerek –
végnélküliségükben is végesek
apró démonok növekednek óriássá
ahogy elhalkul az utolsó éber pillanat
és csak vagy és vagyok ha vagyok és vagy
Soultribe2021. augusztus 1. 18:12
Köszönöm :)
Molnar-Jolan2021. július 28. 22:36
Csillagtalan ég alatt, a kert legridegebb vasszékén, fuldokló kényszerek szülte démonokkal. Feszes, remek vers.
Zerge2021. július 23. 15:26
@Soultribe: mindig szívesen!😁 Jó itt elidőzni!
Soultribe2021. július 23. 15:06
Köszi, szia.
Zerge2021. július 23. 14:58
@Soultribe: éppen a " kategória" miatt nehéz megszólalni. Csak olvasni, újra, meg újra..
Zerge2021. július 23. 14:54
Tömör!
Soultribe2021. július 23. 14:48
Ez inkább egy belső monológ, csak olyan kategória nincs.