A gonosz éjszakája (020. - 1987. 01.) [18+]

Solverus•  2019. szeptember 10. 18:00

Sűrű nehéz köd áradt csöndes éjszaka,
Messze üvöltött pár éhes farkas falka.
Fények hunytak sorra házak ablakában,
Emberek feküdtek meleg ágyaikban.
Éjfél közeledett, megkondult a harang,
Ijedten szökkent fel néhány kövér varangy.
Gomolygó ködfoltok fogságában, kis völgy
Szívében robajjal széthasadó nagy tölgy

Törzse alatt, keresztben árok húzódott,
Néhány méternyire folyó vize zúgott.
Förtelmes mélységből hangok törtek elő,
Szabadon áramlott vad, kegyetlen erő.
Hét alak pattant ki vérvörös ruhában,
Súlyos fegyverekkel, fényes sisakokban.
Egyikük szablyáját fa tönkjébe vágta,
Serege csak vezére parancsát várta.

Némán meneteltek Baal-Zebul nyomában,
(Előttük repdesett rémisztő alakban.)
Rabló, s gyilkos pihent, senki sem tudta,
Számukra tegnap volt utolsó napnyugta.
A szörnyek vészjósló sorfalat alkottak,
Fejedelmük sárral jelölt meg házakat,
Majd szólt: „Szolgáim jutalomról álmodnak,
Bűnük jutalma az, melyet most megkapnak.”
 

Leszállt a romlás bikafejű démona,
Hogy poklának „ajándékait” szétszórja.
Tűzcsóvák pattantak szúrós szárnyaiból,
Fejetlenség támadt mérgezett nyilától.
Tűz ropogott, fojtogató füst szállt messze,
Baal-Zebul arra várt, fohászkodás lesz-e.
Elevenen égve bánják-e bűnüket?
Lehet, újrakezdenék szennyes létüket?
 

Vajon fejet hajtanak verve mellüket?
Vagy bűn üszögjében áldozzák lelküket?
A „Pokol hét alvezérének” egyike
A túlzott büszkeség gőgös nagymestere,
Kivárt, bolyhos füle tövét megvakarta,
Ártatlan gyermeki lelkeket kutatva,
Melyeket nem talált... Ez az ő országa,
Folytathatta művét, nincsen akadálya.

Ki itt él, nem hagyta megvédeni magát,
Elűzte e népség saját őrangyalát.
Ki betölti helyét, csak félrevezet:
Beleránt a bajba, otthagy, és megbüntet.
Árnyékkatonái egyként kurjantottak,
Rémes elismerést, halált osztogattak.
Kintről úgy tűnt, mintha egymást kaszabolnák,
A szellemvilágot kevesen láthatják:

Néhány apagyilkost levágtak fémkarddal,
Hazaárulókat vertek fém-rudakkal.
Egy csoport ellenállt, ’míg el nem tiporták,
Így végezték be, kik lelküket eladták.
Koponyák gurultak szerte… porba, sárba,
Lándzsahegy csapódott káromló mellkasba.
Kik átvertek, kizsigereltek másokat,
Szélhámosok, csalók… mind-mind elpusztultak.

Virradatra mindent holtak borítottak…
A sátáni seregek visszavonultak…
Kakas kukorékolt eltűntek a völgybe’,
Leszálltak egy ősi, sötét sírverembe.
Véghezvitték, amit lehetővé tettek
Pusztító árnyakat imádó emberek…
Az eseményeket fény söpörte tova,
Csak kőhalmok maradtak, és egy legenda.

 ("Az első 49" - 1. kötet - "A vadállatok fájdalmai" ciklus) 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom