Sokcsok blogja

Tövis!

Tüskéje vagyok e világnak!

Vékony tűvel, folyton szurkál.

Néha csipesszel fülön ragad.

Még le tépi, cibál!

Csak rózsát álmodtam,

Bűnöm, mi más?

Álom, miért hibás?

Mikor, mindenem, hozzá.

Gyarlósággal teli, ez egy másvilág?

Add hát vissza, az enyém!

Mert gyűlöllek majd.

És, nem akarok veled élni.

Minden fájdalmad, nekem adtad már.

Elég volt, boldogságod nincs?

Olyat fukar kézzel adtál.

Bármi történik holnap,

Esküszöm, tökön ragadlak!

Akkor legyél legény!

Tűrj csendben, mint én!

2019.12.25.

„Sokcsók!”

 

Fordulj meg, Pali!

Nekem háttal állsz!

Lásd, szavaid,

Szemed közé, döföm!

 

Mint éles fegyverim!

Hátadba miért döfném?

Nem vagyok gaz, mint te, Pali!

Bennem, igazság, gerincén.

Téged talál, szemed közin!

Majd fütyöld jó hangosan!

Fütyöld a vakpalit!

 

2019.09.13.

 

„Sokcsók”!

 

 

 

 

Szép, új világ!

Bomlott frigyünkre, a nap.

Furcsán kelt, csak vánszorgott.

Görnyedten húzta maga után az időt.

2016.nevember5.-e lusta hajnalán.

Dörzsöltem szemem, már éberen.

Szokott mozdulattal nyúltam feléd.

Le döbbentem mert ott, egy idegen lány feküdt!

Lehetett, 33. Mikor, született apám.

Csak köztük, majd félszáz.

Anya szülte, sietve öltözött.

Tőle rezdült sunyin az ágy!

Mereven bámultam rá

Ismerősen köszöntött,

 

Feszes bőrén csusszanó, blúza hangja.

 

Ugyan már!

Ordítottam, magamban

Arcán, mosolya kényelmesen ült.

Pedíg nem halhatta bűntudatom hangját.

Kimentem a konyhába,

Össze szedni gyógyszerem.

 

Pedíg az ott feküdt az ágyon, talpig feszesben.

Összedobtam, egy kávét.

A szobába jutottam, rám nézett, nem szűnő, mosolyával,

Majd hallottam.

Az ismerős kérdést.

Hozol, nekem is?

Hogy szereted?

Kérdeztem.

 

Cukor nélkül,

jó erősen!

Hallom válaszát.

Felgyorsulva, főztem neki is.

Kezem övéhez ért, mikor adtam poharát.

Megrázta, végeibe göndörödő gyönyörű, hosszú fekete haját.

Összeért szemünk.

Óh, azok az óriási szemek!

A piszok, kis csábító, gondoltam.

Mosolygott szűntelen.

Tán zavarában,

Nos, igen!

-Nálam maradt egy évig talán.

Nem fizette számláit , kilakoltatták!

Nincs egy cigid? Hallom, Megrezzentem

Nem dohányzom. szóltam, fojtott hangon.

Tudtam, nehéz lesz vele, hát visszaszoktam.

Vásárolni mentünk.

Vegyünk whiskyt mondta, már is pakolta a kosárba.

Én nem iszom!

Megiszom egyedül, mosolyogva mondta.

Persze, a csupa zöldséges vacsora után,

Együtt iszogattuk a deres gyömbérrel.

Gyertyát gyújtottunk.

Pecsétnek tűnt.

Ahogy gyönyörű hajának árnyai szemére sejtelmes homályt varázsoltak.

Igazolódott,

Az éjszaka, mint mind azután.

Akár,

A menyország!

Helyetted, vigyázott rám”M”

Csak, egy betűt lecseréltem!

-Neve, ”V” egyszerűn.

Ismerősnek tűnt

Gyermekkori álmaimban

Többször megjelent egy zsidó lány,

Hasonló hajjal

Eljött hát!

De az, nem volt ilyen züllött.

Mi jöhet ez után?

Össze vakartam minden ósdi álmom.

Ennél, nagyobb trauma nem akadt.

Szerencsés vagyok?

Ajándékként viselem.

Már, nem lakik velem.

Nem tudom, merre jár.

De sanda reménnyel még felhív hetente legalább.

Kívülről tudja még számom.

Ismerem jól családját, édesanyját

Őt, kedvelem, igazán.

Mesterien sakkozik.

Ha nem történt minden pontosan így?

Feddés ne érjen, mert, a majdnem benne lapul!

Álom, a valóság.

A többi, csak lehet, hogy igaz!

2017.07. 22.

„Sokcsók”!

Gyökerek!

Az eredet, bölcső!

Ahol még minden,

Ártatlant szülő!

Töprengek, gondolkodom,

Nincs nyugalmam,

Bevállalom.

Majomtól származtatom magam.

Akkor még, erjedő gyümölcs volt.

Egyetlen bódulatom.

Füstöt sem szívtam mellre.

Cigit gyújtva, nap hevén!

Lelkem, ártatlan fényben,

Rendünk a közel azonos érték.

Nem bomlasztott még pap sem kántált.

Minden, fogható, mint csodánk.

Államformánk, egyetértésben,

Banánköztársaság.

Ott, a fán fent.

Ellenség alig akadt.

Reggelente ébresztőn,

Vekker helyett,

 Kígyó csörgött.

Csak néztük, hogy lent,

A jaguár épp elszelel.

2018.06.10.

Sokcsók”!

 

 

Száguldott felém, Valami, durva!

Ami többször már vetélt,

Most, ide írtam!

Lelkem kényszerén.

 

Mert noszogat néha,

Helyesen tettem,

Hogy szerelmem elhagytam?

Válaszom az, igen!

Tettem, mert bíztam.

 

Mit szerelem diktált,

Annak érdekében.

Mi szép és csodás,

Az volt minden.

És, jött lovon,

 

Egy szikra, pej lován.

Sztrókom lett és bántott az,

Hogy értem áldozatot hozzál.

Betegségem minden baja.

Enyém legyen,

 

Belőle teremtem, magam!

Úgy születek újjá!

Így helyes, gondoltam.

Hat évünkért, badarság,

Felélnem tieid.

 

Engedtelek, legyél szabad,

Csak egyre kértelek,

Rád, később számítottam,

Szerelmes, ne legyél!

 

 

Miért tiéd?

Tiéd pont, bajom?

Tört rám a kérdés!

 Sikerült rá válaszolnom.

Ha nem tartanám szavam,

 

Akkor fájna igazán.

Szaggatna minden,

Mert gondoztál.

És mit kapsz érte?

Az, hol él,

Ki mondja?

Tudja előre.

Mit adhatok majd,

Mire leszek képes,

Alkalmán a most,

 

Így, jobb lett minden!

Nyugton gyógyulok.

Te pedig menj!

Kedvedre szórakozz!

Ki tudja meddig?

 

Senkit nem bántok,

Én, magamban itt!

Hogy bűn, nem gondolom.

Élheted, álmaid,

Csodált madaram

Kalitkából, kirepült.

2019.10.03.

„Sokcsók”!