Nyitány!

 

Ma reggel, korán!

Felénél szakadt,

Hold, vicsorgott rám.

Erkéjről néztem az utat.

Még, nedves volt.

 

Este kicsit esett.

Majd bámultam őt,

A holdat szakadt féllel!

Nem takarta borús felhő.

Oly közelinek tűnt,

 

Karnyújtásnyira talán?

Maradtam nyugton,

Lépni akartam, már.

Első, nem lettem volna, a holdon.

Pedig, várt rám.

 

Csak haránt, mentem.

Kisvárosba jutottam.

Balról, a hold mellett.                       

A napot várva,

Ritkuló felhőként.

Arrébb sodródott.

Néhány világos foszlány,

Ezüstben kóborolt.

A napot akarták,

 

Lesték, pirkadjon.

Vágyták a langyos sugarat.

Várták, meleget hozzon.

Egy óra múlva kelt a nap,

 Ragyogva, oszló foltokat, rivaldán.

 

 

Míg feléjük a szél.

Serdülő fenyőkkel.

Mutogatott, a serény.

 Színházi előszó helyett.

Nem nyughatott!

 

Sodort, tőle száradó avart.

Ritmusra sercegett.

A mai nap nyitánya!

Muzsika, fülemnek.

Az első autóknak,

Kereke, vizet csapva.  

Az erkélyen, karmester lehettem.

Élvezhettem joggal,

De, szobámba siettem.

Elvonultam, taps nélkül.

 

Dideregtem, hűvös volt.

Szólt egy biciklicsengő.

Kezdődött a bemutatkozó.

Kisvárosi lámpafényből.

A ringó ágaktól,

Sejtelmes villódzás.

 

2017.12.12.

„Sokcsók”!