Magyar Kalevala!

 

 

Száguldott felém, Valami, durva!

Ami többször már vetélt,

Most, ide írtam!

Lelkem kényszerén.

 

Mert noszogat néha,

Helyesen tettem,

Hogy szerelmem elhagytam?

Válaszom az, igen!

Tettem, mert bíztam.

 

Mit szerelem diktált,

Annak érdekében.

Mi szép és csodás,

Az volt minden.

És, jött lovon,

 

Egy szikra, pej lován.

Sztrókom lett és bántott az,

Hogy értem áldozatot hozzál.

Betegségem minden baja.

Enyém legyen,

 

Belőle teremtem, magam!

Úgy születek újjá!

Így helyes, gondoltam.

Hat évünkért, badarság,

Felélnem tieid.

 

Engedtelek, legyél szabad,

Csak egyre kértelek,

Rád, később számítottam,

Szerelmes, ne legyél!

 

 

Miért tiéd?

Tiéd pont, bajom?

Tört rám a kérdés!

 Sikerült rá válaszolnom.

Ha nem tartanám szavam,

 

Akkor fájna igazán.

Szaggatna minden,

Mert gondoztál.

És mit kapsz érte?

Az, hol él,

Ki mondja?

Tudja előre.

Mit adhatok majd,

Mire leszek képes,

Alkalmán a most,

 

Így, jobb lett minden!

Nyugton gyógyulok.

Te pedig menj!

Kedvedre szórakozz!

Ki tudja meddig?

 

Senkit nem bántok,

Én, magamban itt!

Hogy bűn, nem gondolom.

Élheted, álmaid,

Csodált madaram

Kalitkából, kirepült.

2019.10.03.

„Sokcsók”!