Láz!

 

Mostoha lelkem

Betyár egy szó,

Szeretlek!

A bujdosó,

Elhagyott szavam,

 

Gazdája nincs.

Bujdosik a szóval!

Lakcímük, csak annyi,

Nád közt, mocsárban.

Tiszán túl valahol.

 

Rabsicok , ők orzók!

 Egymással szemben,

A suttyók.

Szerelem, érte.

 

Ő, azért!

Betyárok.

Ugyan miért,

Más nem jutott?

Hiánya, győzött.

 

 

 

 

Akarom és kell!

Háborús csatlósok.

Hős vezérek,

Már tábornokok.

Dúl, a háború,

 

Gázol, minden jajon.

Élőt, nem kímél,

És a zsarnok,

Vérszomjas kedvét,

Ékes kupából.

 

Borral öblíti.

Támadás!

A bor, száján fröccseni!

Addig tart a vérontás,

 Míg az utolsó kézben,

 

Főt hajt, fehér lobogó.

Lángolva, ontott véren.

 

Széltelenül, legyőzötten.

Remény csak ott,

Hol, semmi értelem!

Vércsend a bigott!

S másnap, virrad!

Szolgaként ébred!

Újra zsarnoka.

Kedvén, kényére.

Őt szolgálva.

Elméje hadakozik,

 

Birkának áll, a sorba!

Várja megint,

A parazsat.

Szenvedi addig,

Újra zsarnokát.

 

Szikrára vár.

Reménykedik,

Érik a lázadás!

Minden zászló és cím,

Újra éleszti magát!

2018.10.10.

„Sokcsók!”