Sokcsok blogja

 

 

 Talán, a vég?

Egyetlen talált drága kövem.

Hazudd nekem egyszer még!

Hogy fényed pompája, napot vakít mellettem.

Hazudd azt, hogy nem hagysz elveszni.

 

Csak hazudd, hogy szeretsz még!

Hogy fogod, mint régen, kezem.

Abból, tudni fogom, s pusztul, minden kérdés.

Együtt megyünk a temetésükre.

S, mi ketten a toron leszünk.

 

Ott leszünk, mint kézben a másiké.

Egyetlen párként törvényt rombolunk.

Virág helyett visszük a világ végét,

Mi csak, mosolyogni fogunk!

Botránkozzanak mind!

 

 

Mondd, ugyan kit érdekel?

Ha tótágast állnak is!

Vagy, mennyit ér az élet?

Akkor fogom, tudni.

Kinek az oldalán?

 

 

 

Illene lennem!

Most is tudom,

Csak, akkora frász van bennem,

Mit szűzként, vesztettem ehhez, semmi volt.

Gondolatban néha simogatom buksikád!

Ajzom merszem, de egy kérdés villámként súlyt!

 

Csodás, énem a szomszédba bejutok?

Oltár elé akarlak invitálni.

Ha gúnyolódsz vagy kikosarazol,

Vigyázz rám, mert majd meg akarok halni!

Széllel sem súg már nekem lelked.

Hazudd csak, hogy nem fogsz kinevetni!

 

2017.04.07.

Sokcsók!