Sokcsok blogja

Elmegyek, végig járom a helyeket.

Hol, még szerettél.

Bár, fájó könnyeim, sejtem.

Kívánom majd, végzetét.

Egyszer rég!

Fogadtam neked.

S, nekem fogadalmat tettél.

Megtartottam, nem vétkeztem.

És te hogy magyarázod,

A történteket?

Csak, igazat várok!

És, akkor még!

A Szinvaparkban,

Ihatnánk egy forró kávét!

Lelkemben már a csend nagy!

Közben mesélnéd,

Miként élsz, hogy vagy?

Ha tudok, segíthetnék!

Mert messze ugyan,

De kincsem maradtál.

Még, mint vágyam.

Ha valamid fáj,

Könnyebbé teszem!

2019.12.25.

„Sokcsók”!

 

 

Száguldott felém, Valami, durva!

Ami többször már vetélt,

Most, ide írtam!

Lelkem kényszerén.

 

Mert noszogat néha,

Helyesen tettem,

Hogy szerelmem elhagytam?

Válaszom az, igen!

Tettem, mert bíztam.

 

Mit szerelem diktált,

Annak érdekében.

Mi szép és csodás,

Az volt minden.

És, jött lovon,

 

Egy szikra, pej lován.

Sztrókom lett és bántott az,

Hogy értem áldozatot hozzál.

Betegségem minden baja.

Enyém legyen,

 

Belőle teremtem, magam!

Úgy születek újjá!

Így helyes, gondoltam.

Hat évünkért, badarság,

Felélnem tieid.

 

Engedtelek, legyél szabad,

Csak egyre kértelek,

Rád, később számítottam,

Szerelmes, ne legyél!

 

 

Miért tiéd?

Tiéd pont, bajom?

Tört rám a kérdés!

 Sikerült rá válaszolnom.

Ha nem tartanám szavam,

 

Akkor fájna igazán.

Szaggatna minden,

Mert gondoztál.

És mit kapsz érte?

Az, hol él,

Ki mondja?

Tudja előre.

Mit adhatok majd,

Mire leszek képes,

Alkalmán a most,

 

Így, jobb lett minden!

Nyugton gyógyulok.

Te pedig menj!

Kedvedre szórakozz!

Ki tudja meddig?

 

Senkit nem bántok,

Én, magamban itt!

Hogy bűn, nem gondolom.

Élheted, álmaid,

Csodált madaram

Kalitkából, kirepült.

2019.10.03.

„Sokcsók”!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vágyakozva képzelem,

 Darága kis fotóm!

Óránként nézem, de oly mohón,

Annyira, mohón!

Hogy hátul szétkapcsolom, melltartód!

Majd mindkét kebled, finom csókokkal kóstolom

Belőled mindent szeretnék!

És a lelked is akarom!

Csak álom és vágy!

De oly ismerősnek érzek,

Belőled mindent!

Istennője vagy, összes érzékemnek!

Én, már tudom, milyen állóvizet

Kavartál fel bennem!

Ne félj tőle!

Ha te, vagy,

 Gondolod, 

Lehetne akárki más?

És, másé sem lehetsz!

Te, az én ideám!

Bár, gondolatvilágod, még lehet idegen.

Nyugodj meg, fel sem veszem!

Fontosabb most az, az ismerős érzés,

 Mit minden sejtem közvetít agyamnak

Miktől, arcom már csupa pírban.

De nem!

Azért sem bolondulok beléd,

Mert nem lehet!

Már, megtörtént!

2019.09.16.

„Sokcsók”!

            

             Égni folyton,

             Hamuvá, válni,

             Fülledt éjszakákon.

             Gyűrött lepedőn,

            

               Együtt ébredni.

              Lábunk lógatva

              Ágy szélén, kávézni.

              Szemedben, ragyogva.

              Járni a parázson.

             

             Bőrömet, vedleni.

             Beléd, olvadva,

             Eggyé válni.

             Lángra lobbantva.

             Búsuló kedvem.

 

            

               Lelkem lehet hamu,

              Tűzben pusztuljon.

               Hulljanak, a tabuk!

               Távoznak, a lobon.

                Múltunk, velük foszlik.

              

                   Bomlik, forróságban.

                   Enyészetbe karol.

                   Nem várhat hiába.

                   Körben, minden lohol.

                   Vaksin, köddé válik.

               

 

 

               2017.11.22.

             „Sokcsók”!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gombaszerelem!

Ördögi mulatság.

Ha féktelen,

Galócaspórán,

Áldozatán terem!

 

Zsoké a lován.

Vért szomjaz,

Rómeón és Júlián.

Majd elhal,

Vérben légbuborék,

 

Pötty a galócán.

Idült méreg.

Lelkünk hátán.

Meglehet,

Rendhagyón.

Akkut várólistás!

 

Őzlábbal töltjük

Font kosarunk.

Egyetlen köztük.

Csendesen lapul.

Mint galócánk!

 

2019.09.14.

„Sokcsók”!