Sokcsok blogja
SzemélyesOtt leszek!
Ott leszek!
Nyakad izmai
Inak, csábítón!
Áhított vágyaim.
Igazán, veled volna kedvem,
Veszni karjaidban,
És újra élni.
Élni újra és újra!
Mert most a múlté már az olyasmi!
Kell még őrület,
Kell az átkozott!
Ami volt, elsietett.
Kis idő és újat találok!
Akkor majd újra,
Élve élek!
Mindegy merre vagy
Talán nagyon messze,
De, élni akarok!
Elmegyek hozzád,
Hogy érintselek ,
Csókoljam szád,
És öleljelek!
Ott leszek, várj!
Ott leszek, neked!
Nincs dolgod más,
Őrizd lelkedet!
Türelemmel várj,
És lelked, vigyázd nekem!
2019.09.15.
„Sokcsók”!
Nyitány!
Ma reggel, korán!
Felénél szakadt,
Hold, vicsorgott rám.
Erkéjről néztem az utat.
Még, nedves volt.
Este kicsit esett.
Majd bámultam őt,
A holdat szakadt féllel!
Nem takarta borús felhő.
Oly közelinek tűnt,
Karnyújtásnyira talán?
Maradtam nyugton,
Lépni akartam, már.
Első, nem lettem volna, a holdon.
Pedig, várt rám.
Csak haránt, mentem.
Kisvárosba jutottam.
Balról, a hold mellett.
A napot várva,
Ritkuló felhőként.
Arrébb sodródott.
Néhány világos foszlány,
Ezüstben kóborolt.
A napot akarták,
Lesték, pirkadjon.
Vágyták a langyos sugarat.
Várták, meleget hozzon.
Egy óra múlva kelt a nap,
Ragyogva, oszló foltokat, rivaldán.
Míg feléjük a szél.
Serdülő fenyőkkel.
Mutogatott, a serény.
Színházi előszó helyett.
Nem nyughatott!
Sodort, tőle száradó avart.
Ritmusra sercegett.
A mai nap nyitánya!
Muzsika, fülemnek.
Az első autóknak,
Kereke, vizet csapva.
Az erkélyen, karmester lehettem.
Élvezhettem joggal,
De, szobámba siettem.
Elvonultam, taps nélkül.
Dideregtem, hűvös volt.
Szólt egy biciklicsengő.
Kezdődött a bemutatkozó.
Kisvárosi lámpafényből.
A ringó ágaktól,
Sejtelmes villódzás.
2017.12.12.
„Sokcsók”!
Még, nem volt neved!
Lelkem a sivatag.
Mióta ismerlek,
Nedvesség fakad,
Vérző szívemből,
Patakok nyíltak,
Ámuló szemeimből.
Még csodára várnak
Vágyva, kérdőn,
Fátyolos hangodat.
Míg, nem volt neved!
A szél, szomjazón
homokból épített.
Kupacra kupacról,
Néhány, hegyet.
Köztük sétálva,
„M”!
Nevedre találjak!
De, tévedtem!
Hisz tőlem, hamar,
Alattomosan csentek!
S, akit sunyin.
Ily könnyen lehet.
Arra könnyet, áldozni,
Sem szabad!
2017.03.01.
„Sokcsók”!
Vasolyám!
Vasolyám!
Szöveg:
Vasolyám!
, Nagyon kellemes bennem, az ásítozó oroszlán.
Jó érzésekkel, tölt fel!
Miktől, akkumulátorom, duzzad , túltöltött már!.
Kellesz nekem, mint korty víz, a sivatag hevén,
Pár hetes vándorlás után.
Ez így jól van, míg rám ront a sivár dombok mögül egy féktelen érzés.
Mitől éhségem veled oltanám!
Előbb kóstolgatlak csak,
Míg eljön az ideje, hogy egészben bekapjalak!
Kántálást hallok, dobokkal fülemben,
Lelkem mélyéből, és meglepett,
Mert úgy tudtam, már rég halott.
Dobokra ropják a tűz körül törzsi vadászok, táncukat,
Mert holnap indulnak,
Az oroszlánra vadászni .
Lassan, bujkálni indulok.
Sietek, eltűnni!
Pedig csak vasolyámra gondolok!
Tetszik a fotón, kutyusod!
De a kutya úristenit!
Gazdija jobban!
Ölelnélek, szorosan.
Sokat gondolok rád,
És hasonlítom
Régebbi magam, hozzád,
Ahhoz, eleget írtál,
Úgy gondoltam, mint te,
De ki nőttem, az ember bűneit.
Beláttam, ha kell, hát változik.
A túlélés érdekében,
A legjobb úton jár.
Isten kapta tőlem a jussát,
Hazug és gonosz, kitaszítottam!
Mostohán élvezheti, tiltott paradicsomát!
2019.03.23.
"Sokcsók"!
Köd, köd után!
Köd, köd után!
Csak balsors sikeres,
Ha vágy csigáz.
Hol lehet?
Hol, az, igaz társ?
Mert nagyobb a köd,
Mind bután,
Takarva jövőm,
Nagyobb a kisebb után.
Egyszer felszakad!
Mint lábon mély seb.
Egy a sorból, kifakad!
És titok ott dereng.
Leple alatt.
Óh, a vágy!
Édes titkát lopta,
Takarva, a köd.
És a vágy,
Halkulón nyög.
Ah, merre hát?
Titkát, hol lelem?
Óh, az a vágy!
Nem múlik el,
Mint köd, köd után.
Éberen figyel.
Keresve a nőt.
Őt, a nagy őt!
2019.01.03.
„Sokcsók”!