Sokcsok blogja
SzemélyesDelérium!
Szép, új világ!
Bomlott frigyünkre, a nap.
Furcsán kelt, csak vánszorgott.
Görnyedten húzta maga után az időt.
2016.nevember5.-e lusta hajnalán.
Dörzsöltem szemem, már éberen.
Szokott mozdulattal nyúltam feléd.
Le döbbentem mert ott, egy idegen lány feküdt!
Lehetett, 33. Mikor, született apám.
Csak köztük, majd félszáz.
Anya szülte, sietve öltözött.
Tőle rezdült sunyin az ágy!
Mereven bámultam rá
Ismerősen köszöntött,
Feszes bőrén csusszanó, blúza hangja.
Ugyan már!
Ordítottam, magamban
Arcán, mosolya kényelmesen ült.
Pedíg nem halhatta bűntudatom hangját.
Kimentem a konyhába,
Össze szedni gyógyszerem.
Pedíg az ott feküdt az ágyon, talpig feszesben.
Összedobtam, egy kávét.
A szobába jutottam, rám nézett, nem szűnő, mosolyával,
Majd hallottam.
Az ismerős kérdést.
Hozol, nekem is?
Hogy szereted?
Kérdeztem.
Cukor nélkül,
jó erősen!
Hallom válaszát.
Felgyorsulva, főztem neki is.
Kezem övéhez ért, mikor adtam poharát.
Megrázta, végeibe göndörödő gyönyörű, hosszú fekete haját.
Összeért szemünk.
Óh, azok az óriási szemek!
A piszok, kis csábító, gondoltam.
Mosolygott szűntelen.
Tán zavarában,
Nos, igen!
-Nálam maradt egy évig talán.
Nem fizette számláit , kilakoltatták!
Nincs egy cigid? Hallom, Megrezzentem
Nem dohányzom. szóltam, fojtott hangon.
Tudtam, nehéz lesz vele, hát visszaszoktam.
Vásárolni mentünk.
Vegyünk whiskyt mondta, már is pakolta a kosárba.
Én nem iszom!
Megiszom egyedül, mosolyogva mondta.
Persze, a csupa zöldséges vacsora után,
Együtt iszogattuk a deres gyömbérrel.
Gyertyát gyújtottunk.
Pecsétnek tűnt.
Ahogy gyönyörű hajának árnyai szemére sejtelmes homályt varázsoltak.
Igazolódott,
Az éjszaka, mint mind azután.
Akár,
A menyország!
Helyetted, vigyázott rám”M”
Csak, egy betűt lecseréltem!
-Neve, ”V” egyszerűn.
Ismerősnek tűnt
Gyermekkori álmaimban
Többször megjelent egy zsidó lány,
Hasonló hajjal
Eljött hát!
De az, nem volt ilyen züllött.
Mi jöhet ez után?
Össze vakartam minden ósdi álmom.
Ennél, nagyobb trauma nem akadt.
Szerencsés vagyok?
Ajándékként viselem.
Már, nem lakik velem.
Nem tudom, merre jár.
De sanda reménnyel még felhív hetente legalább.
Kívülről tudja még számom.
Ismerem jól családját, édesanyját
Őt, kedvelem, igazán.
Mesterien sakkozik.
Ha nem történt minden pontosan így?
Feddés ne érjen, mert, a majdnem benne lapul!
Álom, a valóság.
A többi, csak lehet, hogy igaz!
2017.07. 22.
„Sokcsók”!
Kicsim!
Vágyakozva képzelem,
Darága kis fotóm!
Óránként nézem, de oly mohón,
Annyira, mohón!
Hogy hátul szétkapcsolom, melltartód!
Majd mindkét kebled, finom csókokkal kóstolom
Belőled mindent szeretnék!
És a lelked is akarom!
Csak álom és vágy!
De oly ismerősnek érzek,
Belőled mindent!
Istennője vagy, összes érzékemnek!
Én, már tudom, milyen állóvizet
Kavartál fel bennem!
Ne félj tőle!
Ha te, vagy,
Gondolod,
Lehetne akárki más?
És, másé sem lehetsz!
Te, az én ideám!
Bár, gondolatvilágod, még lehet idegen.
Nyugodj meg, fel sem veszem!
Fontosabb most az, az ismerős érzés,
Mit minden sejtem közvetít agyamnak
Miktől, arcom már csupa pírban.
De nem!
Azért sem bolondulok beléd,
Mert nem lehet!
Már, megtörtént!
2019.09.16.
„Sokcsók”!
Levél!
Kedves”M”!
Itt maradt nálam, egy füzeted,
Amibe a német anyagodat jegyezted és némi aktuális lázálmodat.
Ehhez fűznék számodra némi magyarázatot,Mert téves a gondolatmeneted eredménye és ha arra mész tovább,A buktatókat, nem tudod kerülni. Egyik megjegyzésedben, azt írtad, hogy szüleid nevetve meg tagadtak, amit nem hiszek, csak szerettek és nem fogták fel miért vagy olyan, amilyen. Tehát, csak nem értettek meg! Talán keveset beszélgettél velük. A halottakkal való álmodásaid, azért lehetnek, mert kerülted az iskolát, ha normálisan ki jártad volna, szépen lassan megszokod a halált és annak helyes felfogását, kezelését, jelentőségét! Az, hogy szüleid meghaltak,az nem kísérhet végig életeden, ami kísér, az a rengeteg ember haragja, akiket átvertél!˙(Tudom, mind mosolyognak rád, de még sem azt érzik. Haragjuk üldöz folyton. Enyém nem üldöz, ne izgulj, mert ha tenné, rettegned kellene!) Már, biztos vagyok benne, gyerekeid tüntették el a lakatot a hídról és az átkozott el minket. Nem sajnálom, mert kisebb gondunk lett csak belőle, ha mást találnak ki talán sosem állunk talpra! Nekem, beválik a jóslatom, jövőre meggyógyulok! Viszont, betegségem miatt már örökre rokkantságin leszek. Volt egy tervem, az álmom ösztökélte, hogy karácsonyra már futok, de csabai intéznivalóim, nem engedtek avval foglalkozni. Mostani célom így a téli járkálás eltanulása, stabilizálása lehet, Csak ennyi hozzáfűzni valóm van, papírra vetett gondolataidhoz. Levelem remélem, jó egészségben talál.
Lopakodva!
Lopakodva, nagyon lassan.
Alkonymadarak lepik gyermekkorom.
Jelenünk bölcsőjét feketébe csomagolva.
Rajtuk, még tiportak, súlyos tankok.
Védték, az idegen ideológiát.
.Egymásnak ugrottak, izmusok, rokonok.
Háború, addig tart, mig jaj, kiált!
Mikorra némulnak a sikolyok,
Gyermek emléke, csak halál
Hantolás, mint névadó.
Már, mindennapi ünnep.
Ismételve önmagát!
Temetők tömve.
Üresen a kamrák,
Lánctalpak tiporta álmaink.
A hantok alá temetve.
Hol, nyugszanak őseink.
Minden túlélő", néma Levente"!
Cipelve új gondjaink.
Míg, gyermeki kacaj,
Hangjára talál.
2017.07.30.
"Sokcsók"!
.
Kémia!
Akinek már lételeme.
Hogy gyök alatti szám,
Eredménye nem,
Nem csak egyetlen!
Azt ne oktasd, mert kudarcod leled!
Ezt te tanuld meg,
Hogy tudj mérlegelni.
Mert minden gondod,
Akkor tudod megoldani,
Optimálisan!
Elbuktál, nem láttad a másik megoldást.
Mert, csak egyre számítottál.
A kézenfekvőt, észre vetted,
De ez, kudarchoz is kevés.
Boldogság sem más,
Mint a mérlegelés kémiája!
2018.06.23.
„Sokcsók”!