Sokcsok blogja

Kedvenceim!

Kedvenc zenéimben élek,

Ha magamra maradok.

Mint kukac az almában, mélyen!

Igazán jól, el vagyok.

A nyálam összefut.

Karakteres gondolat,

Ha fülembe jut.

Ízlelem, agyammal.

Martell konyak Ízével.

Hadra kel, vetekszik.

Hatása, bódító.

Hagyjátok, a whiskyt.

Igyatok igazi jó konyakot.

Azt mondjátok, fanyar?

De mi van, a büdös cigivel?

Még oly, fanyar!

Barátom a Martell.

Nívós társam.

Az egyetlen!

Vele hallgatom,

Mark Knopflert,

Ákost és Neil Youngot.

Nehezen múló éjjeleken.

A fotelben bóbiskolok néha.

Olykor gyűrötten ébredek,

Mint a szemétbe dobott nyugta.

Mire a nap a szobámban dereng,

Végzek épp, a borostámmal

Közben, AC/DC Dübörög.

Felkapom ruhám,

Rockra öltözöm.

A Stonesra már,

Vigyorog a tükröm.

Hely élet, Be rongy élet!

Lehetne rongyabb?

2017.03.28.

Sokcsók!

.

Szép, új világ!

Bomlott frigyünkre, a nap.

Furcsán kelt, csak vánszorgott.

Görnyedten húzta maga után az időt.

2016.nevember5.-e lusta hajnalán.

Dörzsöltem szemem, már éberen.

Szokott mozdulattal nyúltam feléd.

Le döbbentem mert ott, egy idegen lány feküdt!

Lehetett, 33. Mikor, született apám.

Csak köztük, majd félszáz.

Anya szülte, sietve öltözött.

Tőle rezdült sunyin az ágy!

Mereven bámultam rá

Ismerősen köszöntött,

Feszes bőrén csusszanó, blúza hangja.

Ugyan már!

Ordítottam, magamban

Arcán, mosolya kényelmesen ült.

Pedíg nem halhatta bűntudatom hangját.

Kimentem a konyhába,

Össze szedni gyógyszerem.

Pedíg az ott feküdt az ágyon, talpig feszesben.

Összedobtam, egy kávét.

A szobába jutottam, rám nézett, nem szűnő, mosolyával,

Majd hallottam.

Az ismerős kérdést.

Hozol, nekem is?

Hogy szereted?

Kérdeztem.

Cukor nélkül,

jó erősen!

Hallom válaszát.

Felgyorsulva, főztem neki is.

Kezem övéhez ért, mikor adtam poharát.

Megrázta, végeibe göndörödő gyönyörű, hosszú fekete haját.

Összeért szemünk.

Óh, azok az óriási szemek!

A piszok, kis csábító, gondoltam.

Mosolygott szűntelen.

Tán zavarában,

Nos, igen!

-Nálam maradt egy évig talán.

Nem fizette számláit , kilakoltatták!

Nincs egy cigid? Hallom, Megrezzentem

Nem dohányzom. szóltam, fojtott hangon.

Tudtam, nehéz lesz vele, hát visszaszoktam.

Vásárolni mentünk.

Vegyünk whiskyt mondta, már is pakolta a kosárba.

Én nem iszom!

Megiszom egyedül, mosolyogva mondta.

Persze, a csupa zöldséges vacsora után,

Együtt iszogattuk a deres gyömbérrel.

Gyertyát gyújtottunk.

Pecsétnek tűnt.

Ahogy gyönyörű hajának árnyai szemére sejtelmes homályt varázsoltak.

Igazolódott,

Az éjszaka, mint mind azután.

Akár,

A menyország!

Helyetted, vigyázott rám”M”

Csak, egy betűt lecseréltem!

-Neve, ”V” egyszerűn.

Ismerősnek tűnt

Gyermekkori álmaimban

Többször megjelent egy zsidó lány,

Hasonló hajjal

Eljött hát!

De az, nem volt ilyen züllött.

Mi jöhet ez után?

Össze vakartam minden ósdi álmom.

Ennél, nagyobb trauma nem akadt.

Szerencsés vagyok?

Ajándékként viselem.

Már, nem lakik velem.

Nem tudom, merre jár.

De sanda reménnyel még felhív hetente legalább.

Kívülről tudja még számom.

Ismerem jól családját, édesanyját

Őt, kedvelem, igazán.

Mesterien sakkozik.

Ha nem történt minden pontosan így?

Feddés ne érjen, mert, a majdnem benne lapul!

Álom, a valóság.

A többi, csak lehet, hogy igaz!

2017.07. 22.

„Sokcsók”!

Akad időm, gondolkodom és érzek.

Ha koldust látok az utcán.

Vastag csövön ömlik a vérem.

Adományom, mindig kétszáz,

Vajon, mit jelent neki?

Nézem amint nyöszörögve feláll,

Görnyedt hátán, mint kacsint.

Ahogy lovagol nyakán, a hajléktalanság!.

Kinézem szeméből a kínt.

Visszacsoszog, rút terhével oda,

Ahol éppen tőlem kapott.

Talán, babonás , vagy ma kevés az alamizsna.

Ezerötszáz év alatt. Mondd! Mi változott?

Régen, egy ült a templom mellett csak.

Míg ma, telve velük minden nyirkos odú!

Építsünk tán, több templomot?

Hogy büszkén mondhassuk.

Lám, semmi sem változott!

Segítő kéz, mi ritkult.

Elfogyott, puskaporos századokon!

Mert űrkorszakot élünk,

Szívünk, az űrrel fagyott.

Ott, roncsokat sem veszíthetünk,

Botlik benne másik hajónk.

Hiába a közvagyon,

Ha csöbre nem feneketlen.

Egyik szemem sír.

A másik rajtunk nevet!

Csodás bolygónk, hagynánk Így!

Vesztenénk, mint koldusok bolygóját?

Nesze neked, egy jövőkép!

2017.04.10.

„Sokcsók!”

Paradoxon!

Ha valami!
Létezik, van,
Van akkor is,
Ha, nem vágyam.
És, ha nincs,

Akkor sem lesz,
Ha hittel elfogadom!
Melyik lehet,
Nagyobb butaságom?
Életünk, a materialitás.

Mint egyetlen igaz valóság!
Hálásak lehetünk,
Hogy hagyta magát,
Felfedtük!
Előbb volt, a tojás,

Tehát a hit, tudatlanság!
Korához hűen.
Gázolt át,
Az értelmen!
Tűzzel és vassal,

Irtott kétkedőt,
Alázkodjon,
A semmi előtt!
Inkvizítorok,

Kényszerítették ránk!
Az istent,
Mint csalfa igát!
A föld mégsem,
Lett lapos!

Gömb maradt!
Az inkvizíciót,
Saját határa korlátozta.
Paradoxontól, remegett a hit!
Hívők álma,

Hogy csoda,történik
Az, utópia!
Így a föld azért is gömb maradt.
Isten ezzel üzent,
Nem volt és nincsen!
2019.09.16.
„Sokcsók!”