Sokcsok blogja

Jellemrajz!

 

Ha még sűrű, zöld lombok mögül,

Ragyog fel a korai nap!

Minden gondolatom, langyára derül.

Narancs sugaraival, a zöldet ragyogja!

 

 

Főhajtás, hódolat előtte!

Mint, ókori, isteni, imádata.

Még, forrón delel!

Ontja, Celsiusban!

 

 

S, minden délután.

Medencébe, merül.

Tetejére hág,

A légben véli szemünk,

Látni véli mozgását.

 

 

Kánikula!

Fürdő hűse legyen veled,

Hogy a végletet bírjad!

Halált és forró szerelmet!

Formán, mostoha mindkettő!

 

 

 

Eldob, a végét éri kihajít.

Lassan, bele csoszog, az ősz.

S, tovább nem hevít.

Akkor szép, ha hajad is ősz.

És, már semmi sem vakít.

 

Gyönyörben szerelmem,

Mi, várható,

Kopaszon ősz, nem lehetek!

Vagy hajam, növesszem újból?

Ilyen maradok végig, döntöttem!

Jöjjön, mi következik!

 

2017.09.08.

„Sokcsók”!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A” tyúk”!

Mélázom néha!

A tyúk esetén.

 

Gondolkodás az emberi!

Kiindulópontja egy tárgy lehet.

Hétköznapi, vagy különleges.

„Örök” kérdés, „a tyúk és tojás” képlete

Hisz mondatot sem úgy szerkesztünk,

Hogy legyen benne állítmány, és tárgy.

Csak később vettük észre.

Mikor leírva, már vizuálisan, elemeztük.

A toldalékok, mint mutatók szerepét,

A rájuk kérdezés minőségét

Átlagosan gondolkodó ezt untalan végig feldolgozza

A”tisztán” ösztönösen látó.

Mindezt mellőzheti!

A többinek az alkalmazás megszokottá válik.

Kialakulhat gyakorlatiasságuk.így elég furcsa,

Tárgyilagos tudományokon alapuló fejlődésünk.

Vajon melyik ember a kulcs?

Hogy tovább léphessünk.

Melyik lesz a nagy lehetőség?

Szerintem, a kettő együtt összhangban.

Egyetlen agyban.

Ezért tanítják az iskolákban az „unalmas” művészeteket.

Hogy ismeretük által, kialakuljon a kettő között, egy ritmus.

Egy dallam.

Tehát a zene az egyik fontos!

Akinek ösztönösen nem unalmas.

Az jelentheti a jövőt!

A tárgyilagos tudás, az alap.

Az ösztön a jel a mondat végére.

De létezhet-e?gondolkodás haladó,

Egészen más alapokon nyugvó?

Amíg nincs másik, nem tudjuk elemezni.

A helyzet komédiája.

Tehát, a tyúk volt előbb!

Csak, nem szokványosan kikelve.

Egy gépies folyamat végeredményeként.

Nevezhetjük mint genetikai.

Kód,osztön,bármelyik.

Helytálló lehet.

Talán,a kettő eredményében, ugyanazt jelenti.

A Római Birodalom aprólékos elemzéséből tudjuk.

A tudósok eredményei leg főképpen a társadalmi környezeten múlnak

A jólét, a javak tárolása, halmozása,mind lépcsőfok.

Nesze! Nektek, zsidógyűlölők!

Refrénetek,hamis minden dalban.

Nem ti vagytok, szerencsére az osszhang.

2017.07.23.

„Sokcsók"!

Egy sziken!

Egy foltosan zöldellő mezőn.

Egyetlen virágot láttam.

Rikító pirosat, nagyon különöst!

Csak néztem, álldogáltam.

Éreztem,  hogy a csodálattól,

Kezd gyökeret ereszteni a lábam.

Vele maradtam, reggelig,

Hogy napnak keltében, is lássam.

Lassan, bontogatta szirmait.

E, virágszálban, nagy örömöm leltem

Letéptem, megtartottam!

Vigyáztam óvtam, igyekeztem.

Csak a kedvébe, jártam.

Ahogy kívánt, mindent úgy tettem!

 Oly, Magányos volt a mezőn.

Ígértem neki teljesítem, vágyát.

Picike házat, tenyérnyi kerttel.

Idővel, lelkem is virágoskertté vált.

Most, virágimmal együtt pihen éjjel.

Velük, váltva vigyázzuk, álmát.

Egy” bőszmén” borús reggel éreztem,

Hervadni kezdett lelkem minden virága.

Eltűnt a kedvencünk, hol lehet?

Siránkozott a hervadtak kórusa.

Nem lophatták, úgy vigyáztuk!

Hogyan lesz ezután?

Kivel nevetgélünk?

Elpusztulunk, mondogatták.

Ő lett a mi kedvencünk.

Hozz másikat, kiáltottak rám!

Hónapokig hangulatomon,

Alattomosan úsztak, komor, sötét fellegek.

Mindenhol kerestük, de nem leltük virágom.

Míg a konyhaablakon, kinéztem,

Láttam, a szomszéd ablakában díszeleg tűzpirosom.

Meg vagy! Te csibész, mondtam magamban.

201704.10.

Sokcsók!

.

.

Boldogság!

 

 Fénylik lelkem az örömtől

Mert szép szemed tündököl.

Az élet jobb, miként lehet?

Ha érinthetném mindkét kezed?

 

Tekinteted, jó ideje nem láttam,

S kezed még régebben tapintottam!

Nem tudom, szomorúságom,

Vagy bánatom nagyobb?

 

Előkerestem, néhány fotót

S néztem pár videót.

Így még szörnyűbb nekem

A fényt váltogatva, fájdalom bennem!

 

Ordít, inkább üvölt bele

Ebbe a rohadt életbe!

Az emlékeim kínja

Ront így-e világra!

 

 

Ha így fojtatom,

Egyszer biztos belehalok!

Nem érdekel.

Jöjjön, minek kell!

 

 Kell? Nekem nem hiányzik.

Bár mindennek árát, fizetni illik.

Mire akkor, a fájdalom?

Így szedi a lét a kamatot.

 

S mi ebben a boldogság?

Csak az orrod hegyéig látsz!

A remény hogy fogod sokat még, kezét

A rohanó időkben,oly kevés!

 

Lelkem szárnyakon,

Mikor vonatod várom.

Ha látlak újfent,

Dübörög mindig a szívem

 

Édes újra az ölelés,

Pedig fáj, mert visszamész.

Gyorsan múlnak a percek

Így rövidülnek órákra a hetek.

 

 

 

Hiába álmodtam nagyot.

Megint hátulról bámulom a vonatot

Szomorúan nézem,

Hogy kihajolva integetsz

 

Én, maradok, mint árva,

Csak csodára várva.

Kegyelemért könyörögve.

Titokban, de bőgve!

2016.07.17.

„Sokcsók”!

Megtenni!

Mit mélyéről, lélek súg!

Elfelejteni!

Kinek szívét, temet a múlt,

Hiába nemes a lélek,

 

És hős a szív!

Cselekedet,

Mi számít?

Érdemtelen,

Akkor sem ítélhet.

 

Senki fölött.

Mert mindennél,

Jóval előbb,

Fontosabb a szándék!

Az ember, sorsán.

 

Valójában.

Hús és vér.

Felette csak,

Lelke ítél!

Szándékában,

Örökké a jó!

Mert jót akar a gyilkos,

Nyugalomhoz segít.

És jót a doktor,

Méreggel gyógyít,

A Patikus!

                                 

2019.10.06.

 

„Sokcsók”!