Jövőkép!

 

Akad időm, gondolkodom és érzek.

Ha koldust látok az utcán.

Vastag csövön ömlik a vérem.

Adományom, mindig kétszáz,

 

Vajon, mit jelent neki?

Nézem amint nyöszörögve feláll,

Görnyedt hátán, mint kacsint.

Ahogy lovagol nyakán, a hajléktalanság!.

Kinézem szeméből a kínt.

 

Visszacsoszog, rút terhével oda,

Ahol éppen tőlem kapott.

Talán, babonás , vagy ma kevés az alamizsna.

Ezerötszáz év alatt. Mondd! Mi változott?

Régen, egy ült a templom mellett csak.

 

 

Míg ma, telve velük minden nyirkos odú!

Építsünk tán, több templomot?

Hogy büszkén mondhassuk.

Lám, semmi sem változott!

Segítő kéz, mi ritkult.

 

 

 

Elfogyott, puskaporos századokon!

Mert űrkorszakot élünk,

Szívünk, az űrrel fagyott.

Ott, roncsokat sem veszíthetünk,

Botlik benne másik hajónk.

Hiába a közvagyon,

 

Ha csöbre nem feneketlen.

Egyik szemem sír.

A másik rajtunk nevet!

Csodás bolygónk, hagynánk Így!

Vesztenénk, mint koldusok bolygóját?

Nesze neked, egy jövőkép!

2017.04.10.

„Sokcsók!”