Időutazás!

Időutazás!

 

Ma éjjel valamit írok.

Benső kényszer az ösztöke.

Semmivé válna létünk a szutykos.

Ha lélek haszontalanul marad néma.

Ma éjjel még, meg kell írnom.

 

Meg kell írnom mindent.

Mindent amit bírok.

Nem tudom, holnaptól hogyan  lesz.

Ma láttam őt, az ideálom.

festékpergett padon ült a parkban.

Kezében verses kötet.

 

Elmélyülten olvasott

.Mellette, kutyája.

Műértőn nyugodott.

Lépteket hallottam.

Fák lombja susogva hajtott előtte fejet.

Zúzott kő roppant a talpam alatt.

 

Megneszelt, felnézett, majd tovább olvasott.

A kutyus megrázta füleit.

Hűvös szellő hozta az eső illatot.

Nem stimmel, itt valami!

Ugyan, hol vagyok?

 

Talán, ötven lehetett.

Nem rágógumizó fruska.

Valahol eltévedtem.

Gondoltam magamban.

Órámat merengve néztem.

 

2017-ben, Pesten, vagy Budán.

Oly mindegy, nem számít

Csak a nő, ki átlépett, az idők csúnya, szaván.

A kutya, megint összecsapta füleit.

S, én némán bámultam a képtelen helyzetet.

A hölgy, gyönyörű!

 

Képzeljétek! Igazi szemöldöke volt.

Szempillája sem mű.

Őskövület vagyok?

Sportos, szőke és kékszemű.

Ajka érett, rúzstól tűzpiros.

Mint érdemelt, csodám!

2017.07.13.

Sokcsók!