Gondolatok, az Avasról!

Gondolatok az Avasról!

Ahogy lassan vánszorog a lusta idő,

Avas! Az arcodon évente egy újabb redő.

Rejtve múltad, S ki a titkaid ismerő

Nap, mint nap,

Tömegek, lábukkal taposnak

 

Próbálva redőid egyengetni!

Te az anyjuk, oltalmazójuk

S ők pedig, gyermekeid. Kánikulában

Hűs szellő, mint távoli furulya,

Szeretettel simogat.

 

Enyhítve, homlokod, haragos ráncait!

A dallam, bokrot, s fákat ringat

Így legyezve a forróságban,

Tikkadt arcodat.

Te vén Avas! Anyaként adtál nekünk otthont.

 

Óvjál minket!

S, cserébe őrizzük, múltad.

Néha mikor a parlagon sétálok,

Bizony a gaz között.

Szőlőindákra akadok.

 

Beindul a képzelet,

Szekerek nyöszörgése rémlik, de dallamba fojtja

Szüreti  mulatság zsivaja.

Majd nyomában, üvöltve

A Bükk-i vasmadarak robaja!