Eufóriám!

Elbűvöl majd tekintete.

Vagy szemem, ragad mosolyán.

Talán, rokon lesz lelke,

Vagy meglát az enyémben valamit.

Amit észre sem vettem.

Mert nem tartottam fontosnak.

Meglát valahol a sötétben.

Amint gubbasztok egy sarokban.

S, halkan kérdi.

Hívjak mentőt?

Azt ne! Nem kell senki.

Talán szívet igazán, szeretőt!

Még van erőm, kockáztatni.

Nylon csoszog a járdán,

Tavaszi szél, noszogatja.

Fűcsomón, szegélyen,

 Néhol el el, akad.

Mint a gondolat bennem.

Mosolyom, széles, hisz mind rólad.

És, bíborban jött,

Mint sütőben a vaj.

Eljött időm,

Horizonton a fény, olvadt.

Álmatlan éjek után,

Átaludt nappalok.

Eufórikus, már, létem.

Sűrű ködként gomolyog.

Mint, cigifüst, tüdőmben,

Ablakot nyitok.

Öt doboz után, könnyezek.

S, nézem, hogy lódul a füst!

Látom a Bükköt esti fényében.

Révedek, oly gyönyörű!

Ahogy a füst oszol,

Elmém, bomol lassan.

Még egyet gyújtok.

Szívom, komótosan.

Néha mélyet, nagyot.

Magam sem értem,

Miért nem bírom?

Tán, belőlem tör Így,

Minden fájdalom?

Elnyomom, de gyújtok megint.

Izzik, serceg a cigarettavég.

Vágyom az utolsót!

S, remélem, nem ilyen a vég.

Derékig lógok az ablakon.

A hűs légben, tisztul elmém.

Vágyom, vesztett éltem.

Annyira akarom!

Most, az utolsót nézegetem?

Igen! Az utolsót forgatom.

Több nem kell!

Többet nem gyújtok,

Nem nyomok többet el!

Kihúzom magam.

Tudom, nem gyújtok többet.

Mert így határoztam.

És magam, én be nem, csapom!

2017.03.27.

Sokcsók!

.

.