Egy szíken!

Egy sziken!

Egy foltosan zöldellő mezőn.

Egyetlen virágot láttam.

Rikító pirosat, nagyon különöst!

Csak néztem, álldogáltam.

Éreztem,  hogy a csodálattól,

Kezd gyökeret ereszteni a lábam.

Vele maradtam, reggelig,

Hogy napnak keltében, is lássam.

Lassan, bontogatta szirmait.

E, virágszálban, nagy örömöm leltem

Letéptem, megtartottam!

Vigyáztam óvtam, igyekeztem.

Csak a kedvébe, jártam.

Ahogy kívánt, mindent úgy tettem!

 Oly, Magányos volt a mezőn.

Ígértem neki teljesítem, vágyát.

Picike házat, tenyérnyi kerttel.

Idővel, lelkem is virágoskertté vált.

Most, virágimmal együtt pihen éjjel.

Velük, váltva vigyázzuk, álmát.

Egy” bőszmén” borús reggel éreztem,

Hervadni kezdett lelkem minden virága.

Eltűnt a kedvencünk, hol lehet?

Siránkozott a hervadtak kórusa.

Nem lophatták, úgy vigyáztuk!

Hogyan lesz ezután?

Kivel nevetgélünk?

Elpusztulunk, mondogatták.

Ő lett a mi kedvencünk.

Hozz másikat, kiáltottak rám!

Hónapokig hangulatomon,

Alattomosan úsztak, komor, sötét fellegek.

Mindenhol kerestük, de nem leltük virágom.

Míg a konyhaablakon, kinéztem,

Láttam, a szomszéd ablakában díszeleg tűzpirosom.

Meg vagy! Te csibész, mondtam magamban.

201704.10.

Sokcsók!

.

.