Delérium!

 

 

Szép, új világ!

Bomlott frigyünkre, a nap.

Furcsán kelt, csak vánszorgott.

Görnyedten húzta maga után az időt.

2016.nevember5.-e lusta hajnalán.

Dörzsöltem szemem, már éberen.

Szokott mozdulattal nyúltam feléd.

Le döbbentem mert ott, egy idegen lány feküdt!

Lehetett, 33. Mikor, született apám.

Csak köztük, majd félszáz.

Anya szülte, sietve öltözött.

Tőle rezdült sunyin az ágy!

Mereven bámultam rá

Ismerősen köszöntött,

 

Feszes bőrén csusszanó, blúza hangja.

 

Ugyan már!

Ordítottam, magamban

Arcán, mosolya kényelmesen ült.

Pedíg nem halhatta bűntudatom hangját.

Kimentem a konyhába,

Össze szedni gyógyszerem.

 

Pedíg az ott feküdt az ágyon, talpig feszesben.

Összedobtam, egy kávét.

A szobába jutottam, rám nézett, nem szűnő, mosolyával,

Majd hallottam.

Az ismerős kérdést.

Hozol, nekem is?

Hogy szereted?

Kérdeztem.

 

Cukor nélkül,

jó erősen!

Hallom válaszát.

Felgyorsulva, főztem neki is.

Kezem övéhez ért, mikor adtam poharát.

Megrázta, végeibe göndörödő gyönyörű, hosszú fekete haját.

Összeért szemünk.

Óh, azok az óriási szemek!

A piszok, kis csábító, gondoltam.

Mosolygott szűntelen.

Tán zavarában,

Nos, igen!

-Nálam maradt egy évig talán.

Nem fizette számláit , kilakoltatták!

Nincs egy cigid? Hallom, Megrezzentem

Nem dohányzom. szóltam, fojtott hangon.

Tudtam, nehéz lesz vele, hát visszaszoktam.

Vásárolni mentünk.

Vegyünk whiskyt mondta, már is pakolta a kosárba.

Én nem iszom!

Megiszom egyedül, mosolyogva mondta.

Persze, a csupa zöldséges vacsora után,

Együtt iszogattuk a deres gyömbérrel.

Gyertyát gyújtottunk.

Pecsétnek tűnt.

Ahogy gyönyörű hajának árnyai szemére sejtelmes homályt varázsoltak.

Igazolódott,

Az éjszaka, mint mind azután.

Akár,

A menyország!

Helyetted, vigyázott rám”M”

Csak, egy betűt lecseréltem!

-Neve, ”V” egyszerűn.

Ismerősnek tűnt

Gyermekkori álmaimban

Többször megjelent egy zsidó lány,

Hasonló hajjal

Eljött hát!

De az, nem volt ilyen züllött.

Mi jöhet ez után?

Össze vakartam minden ósdi álmom.

Ennél, nagyobb trauma nem akadt.

Szerencsés vagyok?

Ajándékként viselem.

Már, nem lakik velem.

Nem tudom, merre jár.

De sanda reménnyel még felhív hetente legalább.

Kívülről tudja még számom.

Ismerem jól családját, édesanyját

Őt, kedvelem, igazán.

Mesterien sakkozik.

Ha nem történt minden pontosan így?

Feddés ne érjen, mert, a majdnem benne lapul!

Álom, a valóság.

A többi, csak lehet, hogy igaz!

2017.07. 22.

„Sokcsók”!