Boldogság!

Boldogság!

 

 Fénylik lelkem az örömtől

Mert szép szemed tündököl.

Az élet jobb, miként lehet?

Ha érinthetném mindkét kezed?

 

Tekinteted, jó ideje nem láttam,

S kezed még régebben tapintottam!

Nem tudom, szomorúságom,

Vagy bánatom nagyobb?

 

Előkerestem, néhány fotót

S néztem pár videót.

Így még szörnyűbb nekem

A fényt váltogatva, fájdalom bennem!

 

Ordít, inkább üvölt bele

Ebbe a rohadt életbe!

Az emlékeim kínja

Ront így-e világra!

 

 

Ha így fojtatom,

Egyszer biztos belehalok!

Nem érdekel.

Jöjjön, minek kell!

 

 Kell? Nekem nem hiányzik.

Bár mindennek árát, fizetni illik.

Mire akkor, a fájdalom?

Így szedi a lét a kamatot.

 

S mi ebben a boldogság?

Csak az orrod hegyéig látsz!

A remény hogy fogod sokat még, kezét

A rohanó időkben,oly kevés!

 

Lelkem szárnyakon,

Mikor vonatod várom.

Ha látlak újfent,

Dübörög mindig a szívem

 

Édes újra az ölelés,

Pedig fáj, mert visszamész.

Gyorsan múlnak a percek

Így rövidülnek órákra a hetek.

 

 

 

Hiába álmodtam nagyot.

Megint hátulról bámulom a vonatot

Szomorúan nézem,

Hogy kihajolva integetsz

 

Én, maradok, mint árva,

Csak csodára várva.

Kegyelemért könyörögve.

Titokban, de bőgve!

2016.07.17.

„Sokcsók”!