A velő!

          A velő!

 

A csend mélyéből,

Ha kell,

 Hangom üvölt!

Beszéd helyett.

Mert a szavak,

 

Garasokká lukadtak,

Mint életünk.

Hisz azon már, a szél mulat.

Mikor a lukakon pendül,

 

S , vidáman dudorászik!

Tán, röhög rajtunk?

Teheti, hisz mit érnek szavaink ?

Csak, mi vitatjuk.

De lényegét,

 

,A garasokkal temettük.

Elhasadt örökké, valóságától.

Érték, rendjébe hülyült!

Nő hasadt, férfitól!

 

2017.02.08.

Sokcsók!