A Búzavirág

Smen•  2021. február 17. 09:42  •  olvasva: 33

 

A fehér táj lassan levetette hótakaróját, a fák megrázták magukat és a felkelő nap felé fordították tekintetüket. A madarak vidáman ugráltak bokorról-bokorra és csiripelve köszöntötték a földből kibújó apró hóvirágokat. Az erdő éledezni kezdett, a nyulak és az őzek boldogan szökdelve a mezőn,  pajkos játékba kezdtek.

-          Mi ez a zaj? A kis magocska nyújtózkodott egyet és vidáman felkiáltott:

-          Hahó, van itt valaki?

A Barázdabillegető, aki éppen most érkezett a messzi délről és a melegedő földeken rovarok után kutatott, meghallotta a magocska hangját.

-          Ki az? – kérdezte halkan, hiszen fogalma sem volt, hogy honnan jön a köszönés.

-           Itt vagyok, lent a földben! – örvendezett a magocska és nagyon örült neki, hogy valaki meghallotta a hangját.

A kismadár közelebb hajolt: - Te mit csinálsz ott lent a földben és ki vagy? – kérdezte kíváncsian, hiszen azt sem tudta, hogy kivel beszél.

-          Én a Búzavirág vagyok és felébredtem a nagy zajra. Mi történt, csak nem megjött a tavasz?  - kíváncsiskodott a magocska.

-          De igen. – felelte a madárka, de még hideg van idefent. Legyél türelmes és amikor minden színes lesz és fényes,  te is kijöhetsz a földből.

A magocska elszomorodott.

-          De ugye te itt maradsz és beszélgetsz velem? – kérdezte a madárkától.

-          Minden nap eljövök majd és beszélgetek veled. –felelte a Barázdabillegető és sebtében tovaszállt.

Másnap reggel a napocska már sokkal vidámabban ébredt. Fénylő, melengető sugarait egyenesen a hideg földekre és a még mindig didergő fák ágaira szórta. A kispatak mosolyogva tükrözte vissza a napocska fényét, mintha ezzel akarná kifejezni háláját a melegért.

A Barázdabillegető nem felejtette el ígéretét és egyenes a kis Búzavirág mellé szállt.

-          Itt vagyok magocska. – szólította meg a földben várakozó új barátját.

-           De jó. – örvendezett a Búzavirág. – Mesélj nekem, hogy milyen az élet ott fent és mik azok a színek, amit mondtál? Én itt nem látok semmit. –kérlelte szomorúan a madárkát.

Szívesen. – válaszolt a Barázdabillegető és hosszú mesébe kezdett:

Tudod kedves kis magocska, itt fent vannak az évszakok. Tavasz, nyár, ősz és a tél. Most éppen tavasz készülődik. Télen alszik a természet, mint ahogy te is aludtál. Télen minden fekete és fehér, nagyon hideg van. Hótakaró fedi be a szántásokat, hogy az olyan kismagok, mint amilyen te is vagy, védve legyenek a hideg ellen. Aztán megérkezik március és kibontja a természetet a fagyból. Mindig a hóvirágot ébreszti fel először, ők már kidugták pici fejüket a föld fölé és várják, hogy minden arra járó élőlény megdicsérje őket, örvendezzen nekik, hiszen ők a tavasz hírnökei.

Aztán a tavasz festővé változik és színesre varázsolja a tájat. Zöld lombokat fest a fáknak, mezőknek, hegyeknek, domboknak. Sárga fényt a napocskának, égszínkéket az égnek. Eltűnteti a fekete szántásokat és titeket, kis magocskákat is elvarázsol.

-          Elvarázsol? – kérdezte a magocska csodálkozva.

-          Igen. – válaszolt a madárka. Majd meglátod, de most mennem kell, mert nekem is vannak magocskáim, akik nagyon éhesek. Tudod, őket nekem kell etetnem, törődnöm kell velük, ezért gyűjtöm a rovarokat a földből. Téged a napocska kelt ki, őket én keltettem ki és most vigyáznom kell rájuk, táplálnom kell őket, hogy megerősödjenek.

A Búzavirág nagyon várta már a másnap reggelt, hogy a madárka újra meséljen neki. Izgatottam mocorogni kezdett, türelmetlenül várakozott a sötétségben. Addig fészkelődött, addig mocorgott, amíg kényelmes helyet nem csinált magának.

-          De mi ez? – méltatlankodott.  A sötétség egy pillanat megváltozott. A vakítóan fényes napsugár utat tört magának a földbe és egyenesen a kis magocska fejére koppintott. A melegség átjárta a fejét és egész testében megborzongott.

-          De hiszen ez a napsugár, amiről a madárka mesélt. – Hahó, hahó napsugár! –kiabálta és szemét elöntötte a könny.

-          – Ez csodálatos. - állapította meg és boldogságában észre sem vette, hogy a Barázdabillegető leszállt mellé. Egy pillanatra meg is rémült, hiszen még soha nem látta  őt, de amikor a madárka megszólalt, megnyugodott.

-          Látod magocska, ez itt az a mesés világ, amiről meséltem neked. Nemsokára megismersz majd mindenkit. Nagyra növekszel és megtapasztalod, hogy milyen csodálatos a természet. Lesznek majd új barátaid, megsimogat a napsugár, megismered az esőt, a szeleket, a madarakat, a méheket. Pillangók szállnak a fejedre, amiken jókat fogsz mosolyogni és este amikor leszáll az éj, a langyos szellő lágyan elringat majd.

A kis Búzavirág észre sem vette, hogy a madárka elrepült. Ahogy hallgatta őt, ezt a mesés szépséget, ami rá vár, álmodozva elbóbiskolt.

A következő napok pontosan úgy teltek, ahogy azt a Barázdabillegető kisbarátja megígérte. Minden nappal egyre melegebb lett és ő már messze-messze elhagyta az ágyacskáját. Vígan és büszkén nyújtózkodott egyre feljebb.

A kismadárka elhozta az ő „kismagjait” is, akik azóta már megtanultak repülni és mindennap meglátogatták a Búzavirágot. Mire eljött a május a magocska virágot növesztett. Pillangók szálltak a fejére és ő mosolyogva fogadta őket, az sok pici apró pillangóval együtt, akik szerinte pont ugyanolyan kis magok voltak, mint ő valamikor.

Később megjöttek a méhecskék is. Apró pici lábaikkal összejárkálták a virágocska fejét, de ő nem bánta. Sok, nagyon sok barátja lett ezen a tavaszon.

Emberek jöttek, kicsik-nagyok. Sétáltak a napsütésben. Hallotta amikor az apróságok anyukájuknak szólították a nagyobbakat. Egyszer amikor leültek mellé, még azt is megtudta, hogy miért hívják őket anyukáknak. Ők is kismagok először és az anyukájuk melengeti a hasukban. – így értelmezte. Amikor megnőnek, ők is elhagyhatják a kényelmes kis fészküket és megláthatják ez a csodálatos világot. – állapította meg. 

– De hiszen akkor nekem is volt anyukám! – kiáltott fel és ettől a megállapítástól nagyon boldog lett.

A Barázdabillegető természetesen elmondta neki, hogy a világon mindenkinek van anyukája és a világon mindenki úgy kezdi az életét, mint egy apró kis magocska.

A kis Búzavirág mindent megtanult nyárig. Látta, ahogy a szomszédos vetésen learatják a búzát és ahogy a  sok érett búzaszem viháncolva ugrál örömében. Akik leestek, nem sírtak a többi után, gyorsan befészkelték magukat a védelmet adó földbe és békésen álomra hajtották fejüket.

Beköszöntött az ősz, a táj elcsendesedett, néha még hallani lehetett a pillangók kecses szárnycsapásait, a madarak is útra keltek, a kis Búzavirág fájó szívvel nézett körül.

-          Elmúlt a varázs? – kérdezte könnyes szemmel. Majd hirtelen egy zajra lett figyelmes.

-          Madárka, madárka! – kiáltott sírva. – Te itt vagy még?

-          Igen, de elköszönni jöttem, tudod én ilyenkor elköltözöm. – nézett a Búzavirágra.

-          De velem mi lesz? – sírt tovább a Búzavirág. Egyedül maradok. –zokogott.

-          Nem maradsz egyedül, bízz bennem. - nyugtatta meg Barázdabillegető a barátját.

Majd kecsesen felemelkedett, köszönésként szárnyával lágyan végigsimogatta a Búzavirág kis fejét és mosolyogva tovaszállt. 

Abban a pillanatban a kisvirágból apró magocskák hulltak a földre, sietve bújtak be meleg kis fészkükbe

és elégedetten álomra hajtották fejüket.

Búzavirág szeméből könnyek hulltak. A kismagok békésen aludtak, ő gondosan betakarta őket,  mint ahogy az anyukák a gyermekeiket. Ő is puha, bársonytakarót terített rájuk és karjában ringatva őket, elöntötte szívét a boldogság

-          Nem, nem múlt el a varázs. – mondta magának álmosan.

-          A varázs most kezdődik, - majd a kismagokra nézett, szorosan átölelte őket és mosolyogva,  békésen elszenderedett.

Fent hullani kezdett a hó és az apró pelyhek védelmező hótakaróval vonták be a földeket.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Smen2021. április 6. 19:22

@varadics: Megtisztelő számomra minden szavad. Ha van kedved olvasd el a többit is. A karácsonyi szívvel nyertem is. 🥰

varadics2021. április 6. 18:46

Csodálatosan szépre írtad. Isten áldotta tehetség vagy valóban. Imádom a mai napig a meséket és ez teljesen levett a lábamról. Nagyon nagy örömmel olvastam minden sorát , mint egy kis ovis, de tényleg. Micsoda fantáziád van elképesztő. Nem csoda, hogy az iskolákban is tanítják műveid, biztos szeretettel függnek a kis magocskák a történeteid simogató virágkelyhein. Szeretettel és szívvel olvastalak:Csaba

Barukarak2021. február 17. 14:22

Nagyon szép történet. Gratulálok. :)

Smen2021. február 17. 11:35

Hahó. 🙂

skary2021. február 17. 10:54

hahóó :)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom